Templomot épít a Szeged-csanádi Egyházmegye a Békés megyei Tarhoson

2017. szeptember 2. 17:14 | behir.hu

Még az idén elkezdődhet egy templom építése a Békés megyei Tarhoson a Szeged-csanádi Egyházmegye beruházásában - válaszolta csütörtökön az MTI megkeresésére a szervezet kommunikációs osztálya.

Mint írják, az önkormányzat kereste meg a templom építésének ötletével Kiss-Rigó László püspököt, aki támogatásáról biztosította a tarhosi polgármestert, hiszen a településen sem imaház, sem kápolna, sem templom nincs.

"A püspök részéről továbbá azért is mutatkozott fogadókészség az új templom építésével kapcsolatban, mert - a tapasztalatok szerint - minden közösségnek, amelynek temploma épül, nő az összetartó ereje, és új távlatok, új remények fogalmazódnak meg egy teljesebb jövő reményében" - közölték.

A templom a Békési úton épülhet meg, a falu történeti központjában, másodlagos centrumában. Az épület alapterülete a tervek szerint 155 négyzetméter lesz, 40-50 hívő befogadására lesz alkalmas, és lesz egy 15 méter magas tornya is, amely Tarhos legmagasabb építménye lesz. "Így, bízunk benne, hogy szimbólumként is funkcionál majd" - írják.

A templomtér 70 négyzetméteres lesz, terveznek bele gyóntatószobát, szentélyt, sekrestyét és egy közösségi teret.

Az egyházmegye jogerős építési engedéllyel rendelkezik, így hamarosan indulhat a kivitelező úgynevezett versenyeztetéses kiválasztása. A tervek szerint a templom építése még az idén elkezdődhet, befejezése 2018 nyarára várható.

A templom pontos beruházási költségével kapcsolatban - a közbeszerzési eljárás lezárulta előtt - az egyházmegye nem kívánt tájékoztatást adni. Annyi tudható, hogy egy 2017. július 12-ei, módosított támogatói okirat alapján az egyházmegyének 4,1 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást biztosított a kormány, amelyből több projekt valósítható meg.

Az egyházmegye nem végzett számításokat, hogy a 845 lelket számláló településen hány katolikus hívő él, de - mint írják - örömmel várják a testvéregyházak jelentkezését is, amennyiben szertartásaikat az új templomban szeretnék tartani.

További programok »

FEL