Tarolt a Csabai Színistúdió Pápán

2017. november 10. 15:53 | behir.hu

A XXI. Zenés Színpadok Országos Fesztiválján járt a békéscsabai társulat, mely elnyerte a verseny legrangosabb elismerését is.

November 4-én és 5-én rendezték a XXI. SCHERZO-t (Zenés Színpadok Országos Fesztiválja), melynek idén Pápa adott otthont. A fiatal fellépők a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont színháztermében állhattak színpadra.

A Csabai Színistúdió lázas készülődése ismét meghozta a gyümölcsét. A stúdiósok két műsorral is készültek, a már több alkalommal is bizonyított vizsgaelőadásukkal, valamint a Vigyázz a madárra! című magyar zenékből álló tematikus összeállítással.

Pápán a szakmai zsűri a békéscsabai csapatnak ítélte a verseny legrangosabb elismerését, a „Legszínvonalasabban működő színházpedagógiai csapat – Miklós Tibor emlékdíjat”, emellett a „Legötletesebb scenica” díját is elhozta a Csabagyöngye Kulturális Központ gondozásában működő társulat.

Ám a díjeső itt még nem ért véget, hiszen a Színistúdió tagjai egyéni kategóriákban is kiválóan szerepeltek. Király M. Alexandra a „Legjobb női zenés színészi alakítás” díját, Tóth Geri – zsinórban második éve – a „Legjobb fiú zenés alakítás” díját, Árvavölgyi Patrik a „Legjobb zenés fiú mellékszereplő” díját nyerte el.

A XXI. SCHERZO-n szólóének versenyre is sor került, melyen a Csabai Színistúdióból négy növendék is indult, akik közül Kovács Laura a Könnyűzene kategória aranyérmét hozta el.

 

További programok »

Kultúra

FEL