A legtöbb horgász számára csak hírből, képről ismert halat fogott nemrégiben egy horgász a Kettős-Körösön. Laukó Zoltán november 13-án este hét órakor a békési duzzasztónál bevetett halszeletes szerelékére egy 30-40 dekagramm súlyú, 40 centiméteres, különös kinézetű tarka uszonyos, egy menyhal akadt.
A népiesen téli harcsa vagy kutyahal névvel illetett menyus fogása örvendetes hír, hiszen ez a titokzatos, rejtett életet folytató, Békés megye folyóira egykor kifejezetten jellemző őshonos halunk az utóbbi időkben igencsak megfogyatkozott vizeinkben.
Hozzá kell tenni azonban, hogy a menyhal fogása régen se számított mindennapos dolognak. Mert a menyhalnak akkor a legkedvesebb, amikor a horgásznak a legmostohább. A menyhal akkor jár, amikor a horgász leginkább nem. Késő ősztől, kora tavaszig, azaz télen. Akkor is leginkább este, kora éjben.
Megszűrt néma csend a télesti folyóparton, tűztől pattogó uszadékfa táncoló lángjai a sötétben, termoszban forralt bor, tea, néha egy lomhább loccsanás a víz felől. Jellegzetes képek és hangok a téli Körös csillagfényes magányából, ami ugyan romantikus vízparti kép, de nem fenékig tejfel.
Aki decemberi, januári holdvilágban eltöltött már néhány órát egy helyben a vízparton, az tudja, mit jelent mindez. Hogy milyen kevés is elég a jóhoz. Egy csésze meleg ital, pislákoló parázs a kéznek, vastag hungarocell talp alá a lábnak, néhány reménykedő horgászgondolat. És ha a koromfekete víz mélyéből felbukdácsol néhány tarka csoda a horgon, az már ünnep. Valódi ajándékérzés, főleg így karácsony táján.
Régen sem menyhalaztak nagy sokaságban, de manapság, a kétségtelenül kényelmesedő horgászvilágban még kevesebben. E szép halunk életmódbeli sajátosságait kicsit megismerve ez egyáltalán nem meglepő. Ennek a foltos halnak az életmódja alaposan megszűri még azon horgászok körét is, akik egyébként kitartóak, vállalkozó szelleműek és bírják az embert próbáló körülményeket.
A menyhal (Lota lota) a tőkehalfélék családjának egyetlen hazai képviselője. Külalakra leginkább egy kölyökharcsához hasonlít, de gyakorlott szem a faji bélyegek alapján könnyen elkülöníti attól: a száj alatti egy szál bajusz könnyen felfedezhető perdöntő bizonyíték hovatartozását illetően.
Legkedvesebb élőhelyi környezete a jó sodrú, hideg víz, a köves, agyagos kemény mederfenék, a márnás, paducos szinttájak, ahol melegebb évszakokban a kövek alá, a partoldali üregekbe húzódik. Szaporodása a téli hónapokra esik, ilyenkor a fagyos vízben csapatokba verődik, a mélyebb szakaszokat keresve nagy tömegben gyűlik össze.
A menyhal fogása nem igényel különleges technikai felkészültséget, nehézség inkább a jó helyek megtalálásában rejlik, amit nagyban segít a bevált helyi tapasztalat, ám még ebben az esetben is kérdéses, hogy a lassan ballagó téli napok, hetek melyikén tűnnek fel.
Gilisztával és a halszelettel legegyszerűbb a fogása, amely ugyan jobbára november–március közé esik – ott is főként este/éjjel –, de vannak tapasztalatok tavaszi, nyári sikerekről, nappali fogásokról is.
A Körösökön, mint klasszikus élőhelyeken megszokottan a novemberi télelő és a decemberi esték korai óráiban van a klasszikus menyhalas szezon, aztán a januári és februári keményebb fagyok, illetve az enyhülések nyomán járó árhullámok már kevés jó alkalmat adnak célzatos horgászatára.
A Körösök vidékén jobbára a régi horgászöregekről tovaszállt apai, nagyapai örökségeként őrzik még néhányan a menyhalazás szokását és válaszolnak a téli vízpart hívó szavára, mikor enyhébb estéken kiindulnak.
A menyhalazás Körös-menti fővárosa kétségkívül Békés, ahol egykor majd minden horgozó elmondhatta éltesebb korára, valamikor ő is járogatott télen menyhalazni, hol több, hol kevesebb sikerrel.
A Békés környéki Kettős-Körös menyhalas helyei messze földön híresek: a híd, az egykori téli hajómenedék és a tárház környéke, a Krisztina-befolyó, a Samu-kanyari részek, a már inkább Mezőberény alatti Hosszúfok mind legendás helyszínek.
A békési tapasztalatok szerint este 7-től este 10-ig tart a jó kapásidőszak, a régi menyusos helyeket néhány éve még kitartóan ülték a horgászok, nem volt ritka a 15-20 darabos alkalmankénti fogás sem, annak előtte pedig akár 30 is horogra akadt a hősidőkben.
Az utóbbi években azonban igen megcsappant a körösi menyhalállomány, amit sokan a két éve megszűntetett ipari halászat egyik utolsó kíméletlen felvonásának tudnak be.
A most horogra került menyus bíztató jel. Persze még nem azt jelenti, hogy máris regenerálódott az egykoron legendás kettős-körösi menyhalállomány, de reményt ad arra vonatkozóan, hogy a különleges hal kifogása újra régi színfoltja lehet a Körös-vidéki horgászszokásoknak.
