Tapasztalt Ecsetek a Komolyan lazulósban

2017. május 20. 14:29 | Mikóczy Erika

Pénteken koraeste a Komolyan lazulós sorozat harmadik évada utolsó rendezvényének vendége a Tapasztalt Ecsetek zenekar volt a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay Kolozsváry Tevan Gyűjteményében és a múzeum udvarán.

Ván Hajnalka művészettörténész elmondta, hogy a múzeum felújítása előtt, a Komolyan lazulós széria évadzáró eseményére valami különlegeset szerettek volna, ezért a hazai kortársművészet legjobbjai között számon tartott alkotókból álló Tapasztalt Ecsetek nevű formációt hívták meg. Részben azért, mert múltjuk Munkácsy nevéhez is köthető. A festőkből, képzőművészekből álló együttest ugyanis korábban Munkácsy Emlékzenekarnak hívták, mivel többen közülük Munkácsy-díjasok voltak.

Az esten most is Tímár Ella, a Jankay Közalapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket, de a folytatás eltért a többitől, ugyanis nem egy alkotóművész-zenész volt a középpontban, hanem egy egész kis csapatot kérdezgetett Baji Miklós Zoltán. A vizuális alkotók közül hatan gyakorlott zenészek is egyben. A Tapasztalt Ecsetek tagjaként eljött Békéscsabára Chris Allan grafikus és billentyűs, zeneszerző, Kopasz Tamás festőművész és szólógitáros, Marjai Judit fotóművész, Molnár Gábor festőművész és dobos, Ulrich Gábor animációsfilm-rendező, képzőművész és ütőhangszeres, Szurcsik József festőművész és basszusgitáros valamint Wahorn András festőművész és szaxofonos.

Az együttes elődjét, a Munkácsy Emlékzenekart Wahorn András alapította, illetve ahogy ő fogalmaz: „összeálltunk, és átvettem a vezetést, azaz tanácsot adtam a koncepcióra, ami a többieknek is tetszett.”

– A koncepció lényege ma is az, hogy nem beszéljük meg, mit játszunk, hanem mindig az adott pillanathoz, a helyzethez igazodunk, lényegében improvizálunk – tette hozzá a Tapasztalt Ecsetek tapasztalt alapító tagja, aki szerint a jelenben kell megtalálni mindenkinek önmagát, és ők a zenében is a jelent fogják meg.

Az együttes egyedüli hölgy tagja Marjai Judit, aki 14 éves korától 21 éves koráig modellkedett, filmekben is szerepelt, 1988-tól azonban már fotósként alkot maradandót. Igazából először csak fotózni akarta a Tapasztalt Ecseteket, de aztán velük maradt.

– Mióta fotós lettem, az egyik legkedvesebb modellem Wahorn András volt. Először fotózni hívott a Tapasztalt Ecsetekhez is, de olyan jól sikerült a debütálás, hogy összművészeti performance lett belőle. Kedvelik a képeimet, volt, hogy András, volt, hogy Szurcsik József nyitotta meg egy-egy kiállításomat. Bár a zenéléshez nem igazán értek, szívesen játszom, szívesen vagyok velük, hiszen ez egy jó buli – jegyezte meg Marjai Judit.

A kísérletező kedvű képzőművészekből álló Tapasztalt Ecsetek ezúttal szóban és zenében alkotott emlékezeteset Békéscsabán, a Komolyan lazulós évadzáróján.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL