Szurkolói ankét a női kéziseknél

2017. október 1. 10:44 | Kovács Dávid

A békéscsabai kézilabda klub a hagyományok szerint az idény előtt tartja szurkolói ankétját. Ebben az évben ez egy kicsit elkésett, hiszen a harmadik mérkőzést követően találkoztak a lila-fehérek drukkerei, a klub vezetői, a játékosok és a szakmai stáb tagjai a városi sportcsarnokban.

Fülöp Csaba, a klub gazdasági vezetője nyitányként elmondta, hogy 2016-ban 180-190 millió forintból gazdálkodtak, ez pedig a tízedik helyet eredményezte az élvonalban. Kitért arra, hogy a klub költségvetése három részből áll össze: az önkormányzati támogatásból a Szerencsejáték Zrt-től érkező támogatásból és a szponzori pénzekből.

Kiderült, hogy ez az éves költségvetés az NB I-es bajnokságban szereplő klubok közül a legalacsonyabbak között van. Fülöp Csaba elárulta, az új szezonban még nem kötötték meg az SZRT-vel a szerződést, így eddig nem tudtak kalkulálni ezzel az összeggel. Bíznak abban, hogy rövidesen megszülethet ez a megállapodás, és akkor várhatóan meg tudják erősíteni a játékoskeretet.

Skaliczki László vezetőedző egy szurkolói kérdésre válaszolva elmondta, a kiesés elleni csatában a Vasas, a Kecskemét és az MTK lehet a csapat legnagyobb vetélytársa. Hozzátette, a jelenlegi keretben négy ifjúsági korú kézilabdázó szerepel, éppen ezért jó lenne, ha legalább két-három felnőtt játékost tudnának igazolni, viszont ez az anyagiak függvénye.

A szurkolók az utóbbi időben többször is támadták a rutinos szakembert, például a Dunaújváros elleni vereséget követően. A vezetőedző elmondta, azért ajánlotta fel a lemondását, hogy dönthessen a vezetés a sorsáról. Leszögezte, ha ő a gondok oka, akkor elmegy, mert mint mondta, nem akar a békéscsabai női kézilabda sírásója lenni.

A szurkolók a vezetés felelősségét fogalmazták meg a kialakult helyzetért, mert mint mondták nem megfelelő a kommunikáció az egyesület és a szurkolók között. A felek abban maradtak, hogy a közeljövőben a klub vezetői és a szurkolók képviselői sűrűbben találkoznak, és megbeszélik a legfontosabb dolgokat.

További programok »

FEL