Szintvizsgák a szakképzésben

2017. március 1. 16:17 | Varga Diána

Megkezdődtek a szintvizsgák a szakközépiskolák és szakiskolák elsősei számára. Az április végéig tartó időszak jelentősége abban áll, hogy a sikeres szintvizsga a feltétele annak, hogy a tanuló az első évfolyamon a gyakorlatát külső gyakorlati képzőhelyen megkezdhesse. A szervezés és az anyagi fedezet biztosítása kizárólag kamarai feladat. 

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai ezekben a hetekben az iskolákkal együttműködve biztosítják a vizsgáztatás feltételeit, a szakmai hátteret - írja közleményében a kamara.

– Megyei szinten 32 szakmában több mint 1000 tanulót érintő megmérettetés hátterét a kamara számára a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodása biztosítja – hangsúlyozza Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzésért felelős osztályvezetője. – A szakképzéssel kapcsolatos teendőink ellátásával 13 munkatársunk foglalkozik, hiszen – mint talán még mindig kevésbé köztudott – a szakképzés gondozása a gazdasági kamarák feladata. A kamarai garanciavállalás fogalma már 3 éve ismert, ami azt jelenti, hogy a hároméves szakképzésben a tanulóknak a sikeres szintvizsgát követően a nyári gyakorlatukat már külső képzőhelyen kell megkezdeni. A külső képzőhellyel tanulószerződést kötnek, mely jogviszony a teljes képzési időre szól, a szakmunkás bizonyítvány megszerzéséig. Kivétel ez alól akkor van, ha a tanulót a kamara valamilyen ok miatt nem tudja elhelyezni külső gyakorlóhelyen (földrajzi vagy egyéb akadályok).

A diákok tanult szakmájuk területén adnak számot tudásukról.

Miről szól ez a diák számára? 

- Az ilyen területen meglévő kompetenciájukat mérik fel, azt ellenőrzik, hogy irányított munkavégzésre képesek-e a tanulók.

További programok »

Oktatás

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL