Színpadon ünnepelte születésnapját a Jászai Mari-díjas színművésznő

Hetvenötödik születésnapját ünnepelte a Jászai Mari-díjas színművésznő, Felkai Eszter november 20-án. A Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja a jeles alkalmat azzal tette még emlékezetesebbé, hogy Örkény István klasszikusával, a Macskajátékkal lépett színpadra.

Az esten gyermekei, barátai és volt tanítványai is felköszöntötték a színésznőt. A Békéscsabai Jókai Színház korábbi igazgatója elárulta, hogy eddig mindig, mindenben számíthatott Felkai Eszterre.

– Mindig derűt, mindig üdeséget és hihetetlen professzionalizmust sugároz Eszter. Mindig akkor tudja az erőt adni, amikor az ember zuhanna, amikor föladná, amikor nagyon fáradt. Ő mindig tud egyet úgy kacsintani, hogy másnap reggeltől megint felkapcsolódnak a fények és elindul a forgószínpad mondta Fekete Péter a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos.

A Macskajáték című darabban már több mint egy éve játssza Orbánné szerepét Felkai Eszter. A teátrum jelenlegi igazgatója, Seregi Zoltán több mint egy évtizede ismeri színésznőt. Ahogy megjegyezte: más nem is játszhatta volna ezt a szerepet.

– Mikor felmerült, hogy jó lenne eljátszanunk a Macskajátékot, akkor úgy gondoltam, hogy Orbánnét azt csak ő játszhatja el. Ha nem vállalta volna, akkor nem is tűztük volna műsorra, tehát ez feltétel volt emelte ki a békéscsabai teátrum igazgatója.

Felkai Eszter kilenc év után, tavaly ősszel tért vissza a Jókai színház színpadára.

– Ez belőlem jött, nincs megformálva, csak jött. Ez egy olyan ritka találkozás, ami nagyon kevésszer van meg egy színész életében. Nekem nem kellett játszani, egyszerűen csak mondtam a szöveget és kész. Ez én voltam fogalmazott a Jászai Mari-díjas színművésznő.

Felkai Eszter elmondta: ez volt az utolsó darab, amiben játszott, a Macskajáték után már nem tér vissza többé a színpadra.

 

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,