Szerző: Mikóczy Erika

2015. november 10.

Szlovák közgyűlés és közmeghallgatás a tájházban

A szlovák önkormányzat november 10-én tartotta soros ülését igazán impozáns környezetben, a Garay utcai tájházban. A közgyűlés zárt üléssel indult, elsőként arról döntöttek, ki kapja idén a Békéscsaba Szlovákságáért kitüntetést. A zárt ülés napirendjén szerepelt javaslattétel a Békéscsabáért kitüntetésre és a Békéscsaba díszpolgára címre is. A nyilvános ülésen
2015. november 10. 19:50 | Mikóczy Erika
Tovább olvasom

Szent István szobor tervpályázat

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt, országos tervpályázatot ír ki szobrászművészek számára Szent Istvánt ábrázoló, egész alakos szobor elkészítésére, államlapító királyunk emlékének tiszteletére. A pályázat kiírója
2015. november 10. 19:11 | Mikóczy Erika
Tovább olvasom

Gyűjtsük együtt a békéscsabai értékeket!

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló jogszabályok alapján Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata is létrehozta a Békéscsabai Települési Értéktárat, és az azt gondozó bizottságot. Az értéktárak elsődleges célja számba venni a települési, nemzeti értékeinket annak érdekében, hogy ebből egy közös nemzeti nyilvántartás, adatbázis készüljön. A Békéscsabai Telepü
2015. november 10. 19:04 | Mikóczy Erika
Tovább olvasom
2015. november 9.

BRSE utánpótlás: Arany- és bronzérmek Szegedről

A hétvége nagy eseménye volt a hagyományos Markovics Emlékverseny Szegeden, amelyen közel száz sportolóval képviseltette magát a Békéscsabai Röplabda SE is. A verseny három korosztályban, és öt kategóriában zajlott, a mini (11-12 évesek) és a gyermek (13-14) évesek), korosztályokban a legjobb csapatokat a kiemelt kategóriákban külön versenyeztették meg a szervezők. A lán
2015. november 9. 20:36 | Mikóczy Erika
Tovább olvasom

Hulladékválogatót adtak át Mezőmegyeren

Kormánydöntés írja elő a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés megvalósítását, az Európai Unióban pedig előírás, hogy minél nagyobb arányú legyen az újrahasznosítás. Ezen célok megvalósítása érdekében a Dél-Kelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás, több mint tizenöt milliárd forintból fejlesztette a hulladékgazdálkodási rendszerét 86 településen, köztük Békéscsabán. A társulás hétfőn tartotta a mezőmegyeri hulladékválogató-mű átadásával egybekötött projektzáróját. Több mint 15 milliárd
2015. november 9. 16:02 | Mikóczy Erika
Tovább olvasom

Mesélő múzeum - Római kétlovas harci kocsi

A Munkácsy Mihály Múzeumban az egykori Savaria, a mai Szombathely adott ízelítőt a város legnagyobb fesztiváljából, a híres Savaria Történelmi Karneválból. A római kor hangulatát, a római hagyományőrzést interaktív kiállítás hozza közelebb Békéscsaba lakosaihoz. A Munkácsy Mihály Mú
2015. november 9. 11:36 | Mikóczy Erika
Tovább olvasom
FEL