Folk Iván a Szeretet-Közösség Teljes Evangéliumi Egyház pásztora, emellett több évtizede dalszerző, hangmérnök és előadó is. A 7.TV Kikötő című műsorában a kereszténység és a zene kapcsolatáról, az Isten által inspirált dalokról és a kortárs zenei szféráról beszélgetett D. Nagy Bencével.
Június elején indult hajós túrára Gyurkó Dániel és Major Gyula. Ezúttal hazánk folyóin utaztak, az expedícióról pedig egy dokumentumfilmet is készítenek. A 7.tv Aktuális című műsorának vendégeként beszámoltak az út tapasztalatairól.
A Térzene program újabb állomásán klasszikus darabok harsonaátirataival és modern művek előadásával szórakoztatták a nagyérdeműt a Szeged Trombone Ensemble művészei szombaton.
A dűlőutak fásítását tűzte ki célul a Hatvanezer Fa Egyesület. A szervezet a kezdeményezés során megyei önkormányzatokkal és gazdákkal dolgozik együtt.
Egy 2016-os ügy előkészítő ülése zajlott a Gyulai Járásbíróságon csütörtökön. A vádirat szerint az egyik gyulai étterem huszonhat vendége fertőződött meg szalmonellával, egyikük a fertőzés következtében elhunyt.
Az alapkövet Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke helyezte el.