Október 6-án 16 órakor Orosháza Város Önkormányzata városi ünnepséget és koszorúzást tart a tizenhárom aradi vértanú emlékére Orosházán, a Történelmi Emlékparkban.
Tovább olvasom
Idén is lehet szavazni az Év Fájára. A szervezők ezúttal sem arra kíváncsiak, melyik a legnagyobb vagy legöregebb fa, hanem arra, hogy a jelölőknek miért fontos az adott növény.
Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, és céltudatosabban vásárolnak - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből, mely azt mutatja, hogy ugyan valamelyest visszatértek a járvány megjelenése előtt megszokott vásárlási szokások, de bizonyos változások azért megmaradtak.
A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.
Soron kívüli közgyűlést tartott az Alföldvíz Zrt., amelyen a tulajdonosok két napirendről tárgyaltak: az egyik a szolgáltató mérlegbeszámolójának elfogadása, a másik a társaság alaptőkéjének leszállítása volt. Mivel előbbit nem fogadták el, utóbbi sem jöhet létre.
Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, hogy a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása több mint egymillió embernek segít.
Az elmúlt hétvégén több műszaki mentéssel kapcsolatban érkezett segélykérés a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére.
A koronavírus járvány első hullámakor bizonyította a magyar élelmiszeripar és mezőgazdaság, hogy hosszú távon, folyamatosan képes biztosítani a lakosság élelmiszer-ellátását. Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke közleményében hangsúlyozza: továbbra sem kell majd aggódni amiatt, hogy hiány lenne az alapvető élelmiszerekből.