Helyszín: Gyulavári Kastély parkja
Gyula Széchenyi u. 71.
Az Erkel Nonprofit Kft. és Gyula Város Önkormányzata június 14-15. között rendezi meg a XII. Gyulavári Kastélynapokat, a Gyulavári Kastély parkjában.
Tovább olvasom
A hatvani Városi Sportcsarnokban rendezték meg a 23. Nemzetek Kupáját. Az alkalommal ITF taekwondo versenyen hat ország harminckét klubjának kétszázhúsz versenyzője lépett küzdőtérre.
Sikeresen mozgósította a cigányzenészeket és a vendéglátóhelyeket a 2025-ben ismét meghirdetett Muzsikáló Magyarország program. Mától csaknem 140 zenekar muzsikájával telhetnek meg országszerte a vendéglők, kávéházak és bisztrók teraszai.
Kulcsfontosságú szerepet játszik a megelőzés az állatbetegségek kialakulásának és terjedésének megfékezésében, illetve az állatállományok védelme mellett hozzájárul a gazdasági károk elkerüléséhez is – közölte az Agrárminisztérium.
Egy színes jelölőgyűrűvel ellátott, hím vörös vércsét figyeltek meg Montág-pusztán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Mint kiderült, a madarat két évvel ezelőtt Székkutason gyűrűzték meg.