A Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. ajánlati felhívást tesz közzé a Békéscsabai Városi Piac új térségi piac, Békéscsaba, Szabó Dezső u. 14. szám alatti elárusító helyeinek és raktárainak bérbeadására.
A Szeghalmi Járási Ügyészség 3 rendbeli jármű önkényes elvételének bűntette, kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és további 3 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat egy 23 éves büntetett előéletű szeghalmi férfi ellen, aki 3 autót és 4 kerékpárt „lovasított meg”.
Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt kezdeményezte a Battonyai Járási Ügyészség egy 19 éves Litvániában élő, litván állampolgárságú férfi letartóztatását.
Az élelmiszerek esetében, ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
5400 milliárd forint érkezik a következő öt évben a magyar gazdákhoz – fogalmazott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke csütörtökön, a Biharugrán rendezett agrárfórumon. Az eseményen többek között szó esett az aktuális agrárpolitikai kérdésekről és adójogi változásokról is.