A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark a hagyományoknak megfelelően idén is gyermeknapon, május 31-én indítja útjára nyomozó játékát, a „Rejtélyek a Bagolykapun túl” című programot, amely ezúttal a „Hangyaösvényeken” alcímet viseli.
A május 21. és 25. közötti időszakban ismét számos esetben kellett intézkedniük a Békés vármegyei rendőröknek. A bűnügyi krónikában erőszakos tanyázások, kirakatbetörés, eltiltás hatálya alatti ittas vezetés, valamint kábítószeres gépjármű-önkényes elvétel is szerepel.
Előre tervezett hálózati munkálatokat végez az MVM Démász Áramhálózati Kft. Békéscsaba több pontján június első napjaiban, emiatt több utcában és városrészben ideiglenesen szünetel majd a villamosenergia-szolgáltatás.
Május 22-én rendben befejeződtek a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal kedden a honlapján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 1-ig mintegy 400 ezer cégtől vár bevallást a társasági adóról (tao), és több mint 100 ezer társaságtól a kisvállalati adóról (kiva) - hívta fel a figyelmet kedden a hivatal.
Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 52 éves, büntetett előéletű dévaványai férfi ellen. A vádlott egy tanyasi iszogatást követően olyan súlyosan bántalmazta a feleségét, hogy az asszony bordatörést szenvedett.
Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
A városiasodás gyorsan alakítja át a természetes élőhelyeket, és egyre nagyobb kihívásokat jelent a vadon élő állatok számára. Ennek egyik kevésbé ismert következménye a madárdalra gyakorolt hatása, amely létfontosságú a madarak kommunikációjában, szaporodásában és a túlélésében.