Szerencsejáték-függőség? Információs pontok országszerte

2017. április 26. 16:15 | Mikóczy Erika
Friss internetes felmérés:  a megkérdezettek jelentős része még mindig csak rossz szokásként tekint a szerencsejáték-függőségre. Pedig az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség, az ebben szenvedők elszigetelődnek és egyedül szinte soha nem képesek kiutat találni.
Közös internetes kutatást végzett a Szerencsejáték Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet, melyből többek között azt szerették volna megtudni, hogy a magyar lakosság tudja-e, hogy hová, kihez kell fordulni segítségért, ha maguk vagy rokonuk játékfüggőségben szenved. A karitatív szervezet és a vállalat közös, 2012 óta működtetett „Játék határokkal” elnevezésű programja idén újabb fontos szolgáltatással bővítette tevékenységét. Hét városban (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szolnok, Orosháza, Sopron, Kaposvár) alakítottak ki olyan információs pontokat, amelyek hasznos információkat, támpontokat tudnak adni az érintetteknek és a családtagoknak, rokonoknak egyaránt. A kutatás részleteiről, a szerencsejáték-függőség ellenes program eddigi tapasztalatairól, az információs pontok működéséről és a jövőbeni tervekről egy Budapesten tartott sajtótájékoztató keretében számoltak be a partnerek.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: Az öt évvel ezelőtt megkezdett együttműködést a folyamatos fejlődés és bővülés jellemzi. A Debrecenben modellprogramként indult, „Játék határokkal” elnevezésű prevenciós és szemléletformáló program később további öt település tíz iskolájában jelent meg, s eddig több mint ezer diákot ért el oktatási intézmények keretei között. Az elért fiatalok száma tovább nőtt a fesztiválokon és az egyéb fakultatív foglalkozásokon résztvevők bevonásával. A programnak azért van különösen nagy jelentősége, hangsúlyozta Lehel László, mert olyan fiatalok ezreinek figyelmét hívta fel a szerencsejáték-függőség veszélyeire, akik ebben a tekintetben a társadalom legveszélyeztetettebb korosztályába tartoznak.
5+1 friss megállapítást emelt ki egy közelmúltban lezajlott kutatásból Tordy Zsuzsanna, a Szerencsejáték Zrt. sajtófőnöke. 1000 főt kérdeztek meg online módon, és a válaszokból kiderült, hogy
1. A szerencsejáték–függőséget közepesen súlyos problémának látják a magyarok.

2. A válaszadók többsége (61%) jártasnak véli magát a szerencsejáték-függőség témájában.3. Ugyanakkor, a hazai lakosság tájékozottságáról alkotott képet igencsak árnyalja az a tény, hogy a megkérdezettek majdnem fele még mindig inkább rossz szokásnak tartja ezt a függőséget, és nem komoly betegségnek.

4. Ha a saját hozzátartozójuk válna függővé, a válaszadók elsöprő többsége, 87%-a igényelne szakértő segítségét.

5. De a segítség megtalálásához is segítség kell. Öt megkérdezettből négy válaszadó nem tudott említeni magától olyan személyt vagy szervezetet, ahova segítségért fordulni tudna.

A +1 megállapítás pedig nyilvánvalóvá tette, hogy a tízből kilenc honfitársunk fontosnak tartja a témához kapcsolódó információs pontok felállítását.
A kutatási eredmény számunkra azt üzente, hogy a magyar lakosság jelentős része még mindig nem kezeli helyén a szerencsejáték-függőség súlyát. Amíg valaki csak általánosságban hall róla, hajlamos rossz szokásként tekinteni rá. De ha egy hozzátartozóját érintené a betegség, a válaszolók döntő többsége már igényelne segítséget. Éppen ezért is gondoljuk azt, hogy fel kell hívni a betegséggel küzdők figyelmét arra, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, és szakértőkhöz fordulva segítséget kérhetnek. ” – összegezte a kutatási tapasztalatokat Tordy Zsuzsanna.„Egyértelművé vált a Szerencsejáték Zrt. számára, hogy tovább kell bővítenie a szenvedélybetegség elleni küzdelem eszköztárát. Közelebb kell vinni a segítséget az érintettekhez. Ezen az úton indulunk most el, amikor a partnerünkkel összefogva a „Játék határokkal” programot információs pontok létrehozásával egészítjük ki.”- tette még hozzá a Szerencsejáték Zrt. sajtófőnöke.
A 2012-ben indult Játék határokkal program eddigi tapasztalatairól és az információs pontok működéséről Figeczki Tamás szakmai vezető, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa számolt be. A szakember indoklása szerint azért volt szükség e modellprogram kialakítására, mert bár a kóros játékszenvedélyt az annak kezelésével foglalkozó szakemberek az addikciók körébe sorolják, azonban ma Magyarországon a függőség alatt még mindig elsősorban az alkohol és drogfüggőséget értik. Míg ezen problémák kezelésére már egy széles körű szolgáltatást nyújtó intézményrendszer épült fel, addig a szerencsejáték függők számára csak nehezen érhető el speciális terápia.  A „Játék határokkal” program (www.segelyszervezet.hu/jatek-hatarokkal) a prevencióra, az integrációra, az érzékenyítésre és a disszeminációra helyezi a fő hangsúlyt. Eddig összesen 6 település (Debrecen, Miskolc, Orosháza, Szolnok, Martfű és Olaszliszka) 14 oktatási intézményének 36 osztálya, illetve 1100 tanulója kapcsolódott be. A prevenciós programelem keretében összesen közel 500 osztályfőnöki órát illetve klubfoglalkozást tartottak, 4 kortárs segítő képzést, 2 nyári tábort szerveztek. A négy rajzpályázatra összesen 338 pályamunka érkezett, valamint 1 oktatófilm és 1 tanári kézikönyv készült a program során. Az integrációs elem 4 helyszín (Debrecen, Miskolc, Szolnok és Csepel), 8 csoportjában, heti 25-30 résztvevővel, összesen 306 alkalommal zajlott. Az érzékenyítés családi napokon, fesztiválokon, rendezvények és élményfoglalkozások keretében történt, ahol minél több fiatalt próbáltak meg elérni önkéntesek és kortárs segítők közreműködésével. A programot három szakmai nap, 4 kiállítás és 2 összefoglaló kiadvány segítette ismerté tenni szakmai és érintetti körökben. A „Játék határokkal” program 2015-ben megkapta a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet ajánlását. A 2017/18-as tanévben 9 település 11 iskolában zajlanak majd prevenciós foglalkozások, és további tanodákat vonnak be a programba.
A program új elemeként létre hozott információs pontokról Figeczki Tamás kifejtette, hogy elsődleges céljuk a tájékoztatásnyújtás, információadás a szerencsejáték-függőségben érintettek számára, azon intézményekről, szervezetekről, ellátó helyekről, melyek az adott probléma kezelésében kompetensek. Nem a közvetlen kezelés-ellátás, hanem az érintettek és a számukra segítséget jelentő ellátó helyek közötti közvetítés, a kliensutak biztosítása. Az információs pontok egy egységesen kialakított sztenderd szerint nyújtanak szolgáltatásokat az Ökumenikus Segélyszervezet intézményrendszeréhez kapcsolódva Budapesten, Miskolcon, Szolnokon, Orosházán, Debrecenben, Kaposváron és Sopronban. Az információs pontok címe és elérhetősége (időpont egyeztetés szükséges):
  • Budapest, Országbíró u. 16. - 06-1-320-8253
  • Debrecen, Rákóczi u. 7. - 06-30-663-7931
  • Miskolc, Leszih A. u. 4. - 06-46-561-227
  • Kaposvár, Pécsi u. 52.  - 06-30-726-4409
  • Orosháza, Mikszáth K. u. 2. - 06-30-862-0066
  • Sopron, Bünker köz 2. - 06-30 663-7930
  • Szolnok, Tófenék út 17. - 06-56-378-460

A sajtótájékoztató a Szerencsejáték Zrt. további terveinek ismertetésével zárult. Elmondták, hogy az év elején megkapták az ajánlott felelős játékszervezői minősítést a magyar felügyeleti hatóságtól. Ez a friss minősítés – csakúgy, mint a már korábban megszerzett hasonló tárgyú nemzetközi elismerés – tovább ösztönzi a társaságot, hogy folytassa a szerencsejáték-függőség megelőzésére irányuló tevékenységét. Az Ökumenikus Segélyszervezettel folytatják a Játék határokkal! program már hagyományosnak számító iskolai prevenciós részét az új tanévben, s emellett tervezik a játékfüggőséggel kapcsolatos információs portál, a maradjonjatek.hu megújítását is. A közeljövőben pedig a témához kapcsolódó pályázatokkal és kampányokkal jelentkezik majd a vállalat.


Szerencsejáték-függőségi kisokos
Miből veheti észre, ha valaki játékfüggő?

10+1 intő jel

  1. Elhanyagolja feladatait, kötelességeit.
  2. Feszült, nyugtalan, ha nem játszhat.
  3. Gondolatai folyamatosan a játék körül forognak.
  4. Egyre több pénzt kell kockáztatnia, hogy elérje a kívánt izgalmat a játékkal.
  5. Azért játszik, hogy elfeledje a problémáit, megszabaduljon a rossz hangulattól.
  6. Újra és újra játszik, hogy visszanyerje a játékban elveszített pénzét.
  7. Hazudik a környezetének tartozásairól és arról is, mennyit játszik.
  8. Többszöri kísérlet ellenére sem tudja abbahagyni vagy mérsékelni a játékot.
  9. Kölcsönkér, hogy enyhíteni tudjon a játék miatti reménytelen anyagi helyzetén.
  10. Akár lop és csal is, hogy pénzhez jusson a játék érdekében.

+1: Kockára teszi az állását és a családi kapcsolatait is azért, hogy játszhasson.

5+1 jó tanács hozzátartozóknak:

  1. Készüljön fel szakmailag! Ismerje meg a problémás szerencsejátékot, amennyire csak lehetséges!
  2. Legyen tisztában a figyelmeztető jelekkel, valamint a segítségnyújtás és a gyógyulás eszközeivel és lehetőségeivel!
  3. Kérjen támogatást! Beszéljen egy családtaggal, baráttal, szakemberrel, valakivel, akinek ad a véleményére, akiben megbízik! Látogasson el egy önsegítő csoporthoz!
  4. Fontolja meg, hogy esetleg átmenetileg kontrollálja a függő személy pénzügyeit és tegyen intézkedéseket a saját pénzügyi helyzete védelme érdekében.
  5. Fogadja el, hogy a barátjának, családtagjának kezelésre van szüksége, és ne felejtse el, hogy a siker sok időt, komoly erőfeszítéseket és valószínűleg többszöri próbálkozást igényel majd!

+1: Az érintett önbecsülését és ne a bűntudatát erősítse!

Érdekességek a függők játékáról:

  1. Emberi tulajdonságokkal ruházzák fel a szerencsejátékkal kapcsolatos tárgyakat és beszélnek hozzájuk játék közben („Ez nem lehet igaz! Ez a kerék nem szeret engem, sosem jön ki a feltett számom.” „Éreztem, hogy most nem enged nyerni.”))
  2. Azt hiszik, a jövőbeli szériák eredményei meghatározhatóak a korábbi eredményekből (nyertes szériák várása, szerencse üldözése)
  3. Kontroll illúziója: azt hiszik, hogy van tudásuk és képességük a játék kimenetelének pozitív irányban történő befolyásolására
  4. Úgy gondolják, jobban játszanak (jobbak) a többieknél
  5. Túlbecsülik a külső események jelentőségét (rossz előjel; „Ha jó az idő, általában nyerek.”)
  6. Elfogultak a játék eredményeinek értelmezésében (saját képességeiket és tudásukat gondolják okként a sikerek esetében; külső tényezők és balszerencse a kudarcok okaiként, vesztes játszmák bagatellizálása. „Nem figyeltem, csak ezért veszítettem, de meg tudtam volna nyerni.”)
  7. Szelektív memória: vesztes játszmák elfelejtése, csak a győzelmek előhívása
  8. Babonás viselkedés
  9. Szerencse hibás értelmezése (hit abban, hogy megváltoztatható babonás viselkedéssel vagy abban, hogy a szerencse ragadós)

További programok »

FEL