Szerelmes mamutvadászat

2017. június 20. 19:00 | behir.hu
Talán így lehetne összefoglalni a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében 2017.06.19-én megrendezésre került Talamba Ütőegyüttes: Francia szerelem című előadását, melyen a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, nemzetközi hírű fuvolaművész, Horgas Eszter közreműködött.
Lágyság és afrikai harci rigmusok, fuvola és dobszó alkotott egy kerek egészet, lenyűgözve ezzel a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba ellátogató vendégeket.
A világ legjobb ütősei közé tartozó négy művész fiatalember - Grünvald László, V. Nagy Tamás, Szitha Miklós és Zombor Levente - saját szerzeményein túl a francia zeneszerzés legnagyobb alakjainak egy-egy közismert művét is megszólaltatta az est folyamán, úgy mint  Ravel, Saint-Saëns, Bizet vagy Debussy, némelyiket természetesen a fuvola és ütőshangszerek tökéletes összhangjának érdekében újra hangszerelve, melyet az együttesből Grünvald László készített.
A frenetikus siker persze nem maradt el, valamennyi zeneművet vastaps kísért még annak ellenére is, hogy Zombor Levente saját szerzeményük bemutatásánál elmondása szerint attól tartott, hogy itt Békésen és egyébként is "Kodály országában" eretnekségnek fog tűnni Afrikai útjukról hazafelé megkomponált, 4 tételes, a mamutvadászatot is megelevenítő Este a négereknél című művük.

További programok »

FEL