Szerdától lehet nevezni az ötödik PET Kupára

2017. február 1. 10:03 | Mikó Melinda

Szerdán, a Tisza élővilágának emléknapján indul el a nevezés az 5. PET Kupára, amelynek résztvevői idén a Dombrád és Tiszalök közötti folyószakaszról gyűjtik össze a főként pillepalackból álló hulladékot. Az akciónak köszönhetően eddig több mint 30 hulladékhajó épült meg, helyi közösségek csatlakoztak a környezetvédelmi erőfeszítésekhez, és a programról készült filmeknek köszönhetően sokakhoz jutott el a hír, hogy a Tisza segítségre szorul.

A PET Kupa résztvevői az elmúlt években több mint tíz tonna szennyezőanyagot távolítottak el a Tiszából, és több mint 60 súlyosan szennyezett parti területet derítettek fel, amelyekből húszat teljesen meg is tisztítottak – idézi fel a verseny történetét a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.

Az idei verseny újdonsága, hogy a Tisza egyik mellékfolyója is csatlakozik a kezdeményezéshez, így a Bodrog mentén élők is hajóra szállhatnak folyójuk megtisztításáért. Ezt a csapatot a Zöld Kör természetvédelmi szervezet vezeti, ők Sárospataktól Tokajig tisztítják majd a folyót, partjait, erdeit.

A Tisza és a Bodrog évezredek óta Tokaj ütőerei, tehát állapotuk meghatározza Tokaj városának minőségét és megítélését, ezért is nagyon fontosak a PET Kupához hasonló természetvédelmi akciók – idézi a kommüniké Posta Györgyöt, Tokaj polgármesterét. Idén július 1-jén veszi kezdetét a szemétszedő verseny, amelyre a szervezők február elsejétől várják az elszánt magáncsapatok, cégek, támogatók és önkéntesek jelentkezését.

Forrás: hirado.hu

 

 

FEL