Javában dübörög a közép-európai disc-golf bajnokság. A szarvasi arborétumban megrendezett háromnapos megmérettetésen három-három korosztályban 8 ország összesen 106 sportolója 18 pályát teljesítve méri össze tudását.
Fekete, ökörszív és tigris - összesen nem kevesebb mint 16 féle paradicsom, valamint uborka, saláta, retek, sárgarépa, karalábé, zöldbab, borsó és persze csemegekukorica is megtalálható a kétszeresen díjnyertes szarvasi iskolakertben.
Tizenhét projekt nyert el összesen több mint ötmilliárd forint fejlesztési támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből - tájékoztatott a Békés megyei önkormányzat kedden közleményben.
A Magyar Repülő Korong Szövetség Disc Golf Bizottsága 2021 július 30. és augusztus 1. között rendezi meg a Közép-európai Disc Golf Bajnokságot a Szarvasi Arborétum területén.
A csütörtök este legalább 2000 néző előtt adták elő Szarvason a Jászai Mari-díjas Szente Vajk rendezte a Puskás, a musicalt. A sorok között Puskás Ferenc leszármazottjai mellett ott volt az a Tóth-Zele József is, aki egykoron minden héten együtt ebédelt és vacsorázott Spanyolországban az Aranycsapat legendájával. A színházi darab előtt a korábbi kiváló labdarúgó a behir.hu rendelkezésére állt.
23 színész, 60 táncos, 30 gyerekszínész, 20 dal, artista produkciók, 120 négyzetméternyi ledfal és 11 színész egyidejű reptetése: a Puskás, a musical minden idők leggrandiózusabb magyar zenés teátrumi előadása, amely még a Szarvasi Vízi Színházban sem fért el, ezért rendezték az Erzsébet-ligeti sporttelepen. A produkciót legalább kétezren nézték meg csütörtök este.