Szarvas Péter: Sikeres lehet az új év a csabaiaknak

2018. január 12. 16:40 | behir.hu

Szarvas Péter polgármester szerint látványosan fejlődik Békéscsaba az élet több színterén is. A megyeszékhely polgármesterével a 7. Tv Aktuális című műsorában Szabó Rita műsorvezető beszélgetett a 2017-es évről, és az idei tervekről.  

 

–  Békéscsaba gazdasági eredményeit tekintve melyek voltak azok a fontos események, amelyeket kiemelne?

 

Örvendetes események zajlottak le 2017-ben Békéscsabán. Aki járja a várost, és például az iparterületek felé autózik vagy kerékpározik, érzékeli, hogy nagyon sok új ipari üzem épült Békéscsabán, és több meglévő üzemet újítottak fel a tulajdonosok. A városban a három legreménykeltőbb üzletág a gépipar, a nyomda- és csomagolóanyag ipar, és az élelmiszeripar. Mind a három üzletágban vagy fejlesztettek, vagy fejlesztenek, vagy fejlesztés előtt állnak a cégek. Decemberben volt például az Axiál Zrt. békéscsabai üzemegységének avatója, de a teljesség igénye nélkül meg kell említsem a Hirschmannt, a Csaba Metált, a Linamart, a Mondit, illetve a Marzek Kner cégcsoportot, amelyek szintén jelentős előrelépést tettek. A Mondi Békéscsaba ipartörténetének talán legnagyobb egyszeri beruházását hajtja végre, emellett se szeri, se száma a kisebb fejlesztéseknek. Ezt úgy is érzékeljük, hogy telkeket vásárolnak a várostól. Azt kell mondjam, hogy nagyon már nagyobb, ipari célokra eladható, több hektáros telkeink már nem is nagyon vannak. Egyébként jelenleg kettő helyen zajlik iparterület-fejlesztés a városban, a Kétegyházi úton, illetve a Csanádapácai úton. Tehát részben a telekvásárlásokból látjuk a békéscsabai cégek, vállalkozások fejlesztéseit, részben pedig abból, hogy pályáznak, és a pályázatok kapcsán fordulnak hozzánk különböző kérésekkel. Látszik, hogy aktívak a csabaiak. Látszik, hogy akár nagyméretű cégről, közép-, vagy mikro-vállalkozásokról van szó, sikerrel járó fejlesztések voltak, vannak és lesznek a jövőben is Békéscsabán. Miért fontos ez számunkra? Biztos, hogy felvetődhet ez a kérdés. Elengedhetetlen, hogy a város ipari ereje nőjön. Elengedhetetlen, hogy több munkahelyet biztosítsanak a vállalkozások a városban és a térségben élők számára, csökkenjen a munkanélküliség, több legyen a vásárlóerő. Ez segíteni fogja a szolgáltató szektort, a kereskedelmi szektort is természetesen. Bármerre járok Békéscsabán, azt a véleményt hallom, hogy két-három éve a kereskedelemben, a vendéglátásban is érezhető a növekedés. A foglalkoztatottsági szint növelése, és az egy főre eső jövedelmek növelése miatt az emberek többet tudnak költeni. Ez a jellemző, és ezeket a folyamatokat szolgálják az ipari fejlesztések is.

 

– Ha már a fejlesztéseknél, és a beruházásoknál tartunk: a nyertes pályázatok tekintetében milyen évet zárt Békéscsaba?

 

 

Az önkormányzat aktív a pályázatok területén, és alapvetően két pályázati csoportot érdemes megemlíteni. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kapcsán európai uniós forrásból 15 milliárd forintnyi lehetősége van a városnak. Ezt 2020-ig, '21-ig kell megpályáznunk és felhasználnunk. A városi önkormányzat, illetve a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. együttes, eredményes munkájaként, már több mint negyven kihirdetett pályázati sikerünk van ennek kapcsán. Itt alapvetően a békéscsabai óvodák, iskolaépületek energetikai racionalizálására kell gondolni, ami nyílászáró-cserét, hőszigetelés kiépítését, fűtéskorszerűsítést, esetleg napelemes rendszer kiépítését jelenti. Több kerékpárútra is pályáztunk sikeresen. Jaminában, a Berényi úton, a Körte soron épülnek kerékpárutak, de sikeres lesz a Tevan Andor utcán és az Ipari úton is a kerékpárút-építés, illetve a Szarvasi úti felüljárón és a Szabolcs utcában is. Emellett iparterület felújítására is sikeresen pályáztunk, és a kulturális intézményeink energiaracionalizálása is sikerül: a múzeum, a könyvtár, a színház, a Lencsési Közösségi Ház és a Balassi épülete is benne van ebben a körben. Tehát ezek a TOP pályázatai. A Modern Város Programjának ügyében is jelentőset haladt előre a város. A fedett uszoda és a fedett sportcsarnok, illetve a Röplabda Akadémia kiépítéséhez szükséges első forrásrészlet itt van a városnál, zajlanak az előkészületek. Az országos nyomdaipari képzőközpont 2 milliárdos projektjéhez is megvan a támogató okirat, és itt az első részlet a városnál. 2019. utolsó negyedévére szeretnénk kiépíteni az iskolacentrum területén ezt a képzőközpontot. Lényegében megvannak a kormányhatározatok a város iparterület-fejlesztéséről, az energetikai koncepcióról, és az energetikai komplex programról. 15 milliárd forintot tud a kormány ezekre az energetikai fejlesztésekre fordítani. Ennek is nagyon örülünk. Megvannak a kormányhatározatok a Munkácsy-negyedre, az iparterület kialakítására és a Wenckheim kerékpárútra is. 2017-ben nagyon aktívan dolgoztunk azon, hogy miniszterelnök úr látogatását követően az illetékes minisztériumokkal akár hetente egyszer, vagy többszöri tárgyalások után is eredményes tárgyalásokat folytassunk. Ezeket nagyon hatékonynak tartottam. Örültem annak, hogy a város vezetését, vagy akár személyemet is jó tárgyalófélnek tekintette a kormányzat, jó kapcsolat alakult ki. Ennek köszönhető, hogy ezek a kormányhatározatok a Modern Város Program elemeiként megjelentek.

 

– Számos beruházást és fejlesztést is megemlített polgármester úr, akár a TOP, akár a Modern Városok Programja részeként. Melyek azok, amelyek a legégetőbbek, és amelyek a legfontosabbak a város számára? Milyen hosszú távú céljaik lesznek ezzel?

 

Ha úgy tekintjük, hogy a jövőbe történő befektetés fontos Békéscsaba számára, akkor kiemelném az M44-es kétszer két sávos út megépítését. 30 éve vár erre a térség, és 30 éve vár erre Békéscsaba. Most a kormánynak köszönhetően megszületett a döntés, zajlanak az építési munkálatok a Tisza és Békéscsaba közti nyomvonal szakaszon. Ez 85 kilométer, a teljes nyomvonalszakasz mintegy 70 százaléka. Már megjelent a kiírás a Lakitelek – Tiszakürt közötti szakaszra is, tehát lépésről lépésre halad előre a folyamat. Érzékelem polgármesterként azt, hogy a befektetői érdeklődés megnőtt. A befektetők felfigyeltek arra, hogy Békéscsaba elérhetősége jóval könnyebb lesz az M44-es megépítésével. Ez mindenképpen élre kívánkozik, nagyon nagy sikernek kell elkönyvelnünk, hogy az M44-es meg fog épülni, és ezáltal a befektetési vonzerő is növekedni fog Békéscsabán és a térségben.

 

– A város életében kiemelt jelentőséggel bír a sport és a kultúra. Ezeken a területeken milyen évet zárt Békéscsaba?

 

Nagyon büszkék vagyunk a békéscsabai sportsikerekre. A decemberi évzáró sportgálánk egy különleges, több mint 3 órás rendezvény volt, ahová békéscsabai olimpikonokat hívtunk meg: Palotai Karcsi bácsit, Gedó Gyuri bácsit, illetve Ónodi Henriettát. Ott is be tudtuk mutatni, hogy mennyit köszönhetünk, és mennyit szurkoltunk Márton Anitának, Baji Balázsnak, Kazár Dórának, Bohus Richárdnak, Apáti Bencének, vagy Zsilinszky Orsinak és Mihály Rékának. Mennyit szurkoltunk a BRSE röplabdacsapatának a magyar bajnoki sikeres döntőben, a sikeres kupadöntőben, és a MEVZA döntőben, Zágrábban, ahol személyesen is ott voltam. Kick-boxosaink vagy tornászaink sikereinek se szeri, se száma, de a vívóink is rendkívül tehetségesek, hétről hétre halljuk az érmekről szóló tudósításokat. Az élsport mellett a civil sportra is ki kell térjek, hiszen a városban az óvodásoktól kezdve általános iskolásokon, középiskolások át a felnőttekig sokan sportolnak aktívan. Úgy látom, hat az az együttes, tudatos felvilágító munka, hogy fontos a testedzés, fontos a mozgás, fontos a sport. Nagyon jó szakosztályok, klubok működnek Békéscsabán, érdemes taggá válni, és rendszeresen sportolni. Magam is jó példával járok elől, bár jó lenne, ha több időm lenne erre a jövőben. A sport kapcsán az állammal együttműködésünk is volt 2017-ben: a HISZEK Benned Sport Program, amelyre több, mint 8 millió forintot kapott a város. Nők számára rendeztünk nőnapi sportolási lehetőséget, ingyen lehetett a belvárosi uszodában úszni, olimpikonok jöttek a városunkba, akik élménybeszámolót tartottak. Ezzel is a sportolás iránti motivációt szerettük volna serkenteni. Sikeres sportévet zárt 2017-ben a város, amelyhez hozzátartozik még az is, hogy Szigeti Csaba kollegám, a polgármesteri hivatal sportcsoportjának a vezetője, elkészítette a Békéscsaba olimpiai sporttörténelmét bemutató könyvet. Egy nagy impozáns kötet született, mindenkinek ajánlom, hogy keresse. Nemcsak sportélmények, hanem igazi sporttörténelem, és történelem is van a kötetben. Szép lett, jó kivitelezésű, és nagyon információ-gazdag, egy hiánypótló mű született.

 

2018-ra milyen tervek vannak? Mik a célok?

 

A feladatok száma nem fog csökkenni. Nagyon fontos, hogy a nagy ívű fejlesztésekben lépésről lépésre haladjunk előre. A polgármesteri hivatal munkatársaival, a szakértőkkel és a kormányzati szereplőkkel együtt formáljuk a Modern Város Programjának egyes fejlesztéseit. A TOP fejlesztései is gördülékenyen haladnak: úgy gondolom, 2018 a csabaiaknak sikeres év lesz. Akár az ipari termelésben dolgozóknak, akár az agráriumban, vagy a szolgáltatásban dolgozóknak. Abban is bízom, hogy a fiatal generáció is azt látja, érzi, hogy Békéscsaba fejlődő város, fejlődő megyeszékhely felsőoktatással, ipari innovációval rendelkező cégekkel, ahol akár az orvos, mérnök, akár a pénzügyi szakember megtalálja a sikeres pályáját. Szeretnénk a fiatal generációnak üzenni, hogy figyeljék Békéscsabát, olvassák a híreket, vegyék észre a pozitív változásokat, és tervezzék a jövőjüket a mi korosztályunkkal és a szépkorúakkal együtt Békéscsabán.

 

További programok »

Itthon

FEL