Szarvas Péter: itt lett volna az idő dönteni a tanuszodáról

2016. október 22. 10:26 | Varga Diána

Három olyan pont is volt az októberi közgyűlésen, amelynél felforrósodott a hangulat – fogalmazott Szarvas  Péter. A polgármester szerint az egyik ilyen a Szigligeti utcai óvoda tanmedencéjének ügye volt. Mint mondta, a mostani előterjesztés szerint minden feltétel adott volt ahhoz, hogy döntsenek, konkrét forrásokat jelölt meg, melynek 70 százaléka önkormányzati. "Fel kellett volna tenni az i-re a pontot, ám ezt a képviselők nem támogatták"- vélte a városvezető, aki szerint ideje lenne dönteni a kérdésben. 

Az Öveges programmal kapcsolatban Szarvas Péter az ügyet ismertetve azt közölte: meg kell vizsgálni, terhel-e valakit felelősség az ügyben, ki vett részt a beszerzésben, kin lehet követelni azt az összeget, amit a városon követel az irányítóhatóság. Hozzátette: a vizsgálat eredményét tekintve érdekes összefüggésekre bukkant, egymásnak ellentmondó állítások szerepelnek az anyagban, mintha nem lenne minden rendben. Ezért azt közölte, kiemelten figyel majd a fejleményekre.  

Kitért a Csabagyöngye ültetvényhez kötődő, nem várt vitára is. Kifejtette: Hanó Miklós alpolgármester az előterjesztésben támogatást kért az ültetvényhez. A polgármester külön kimutatást kért a költségekről, s mint mondta, meglepődött rajta, hogy 39 millió forintot fordítottak a telepítésre, mintegy 58 millió forintba került a közfoglalkoztatottak munkája. A városvezető szerint inkább szakcégnek kellene kezelnie az ültetvényt, nem a Városfejlesztsési Kft-nek, ahol leginkább humán területtel foglalkozó szakemberek dolgoznak. Éppen ezért azt közölte, nem értett egyet a plusz támogatással annak ellenére sem, hogy egyes vélemények szerint most lesz majd termés. "Sok az eddig ráfordított pénz, főleg úgy, hogy 80 ezer közfoglalkoztatotti munkaóra hiányzik a város játszótereinek, árkainak, stb. megtisztításából." 

Ugyanakkor gratulált Márton Anitának és Baji Balázsnak, az olimpikonoknak ítélte meg ugyanis a közgyűlés a Békéscsaba sportjáért kitüntetést.  

Egyhangú döntés született arról, hogy a város elektromos töltőállomások, egyedi eljárásban pedig villámtöltő építésére pályázzon,  

"Békéscsaba modernizálásában ez fontos lépés. Meg kell teremteni a városban a töltési lehetőséget" - fogalmazott Szarvas Péter hozzátéve: habár jelenleg még öt elektromos autó sincs a városban, a Békéscsabára érkező vendégekre is gondolni kell ebben az esetben. Nem értette azonban, miért nem támogatták a képviselők, hogy az elektromos gépjárművek parkolását ingyenessé tegyék, ez ugyanis pozitív üzenet lenne az autótulajdonosoknak 

Kiemelte továbbá a 14 új fedett buszmegálló építését, amelyek kivitelezése várhatóan jövő év elején kezdődhet meg mintegy 9,5 millió forintból, és azt, hogy a krízisidőszakban a város támogatja az egy tál melegétel osztását a hajléktalanokban.   

FEL