Szakmák nyomában

2017. április 26. 09:53 | Kovács Dávid

 

A Szakmák éjszakája ebben az évben is lehetőséget adott arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a szakképző iskolák kínálatával, ezzel is megkönnyítve a pályaválasztást. A Békéscsabai Szakképzési Centrumban a rendezvény összefonódott a három évtizede életre hívott díszmunka-bemutatóval.

Az iskola végzős diákjai alkalmi tortákkal, ételkülönlegességekkel és díszasztalokal várták egyrészt a zsűri értékelését, másrészt a pályaválasztás előtt álló fiatalokat.

– Azért szeretem ezt a szakmát, mert fontos az elegáns viselet, megismerhetjük az ételeket és az italokat, emellett nagyon sok emberrel találkozhatunk – sorolta saját szakmájának előnyeit a vendéglátóipari tagiskola egyik tanulója.

A díszmunka-bemutatóra minden esztendőben sokat készülnek a diákok, hiszen a zsűri szigorú szempontok alapján értékel. A szakmák iránt érdeklődők mellett ilyenkor az adott pályára készülő fiatalok is hasznos visszajelzéseket kaphatnak.

– Az eredményhirdetés után a zsűritagokat is megkérdezhetik a fiatalok, hogy melyek voltak azok az apróságok, amelyekért több vagy kevesebb pontot kaptak, de tanáccsal is segítjük a fiatalokat, ha szükség van rá – emelte ki Prohászka Béla, Venesz-díjas mesterszakács

A Békéscsabai Szakképzési Centrum közel száz szakmát kínál a diákoknak, amelyek többségével ezen a rendezvényen is találkozhattak a vendégek.

– A rendezvény üzenete az, hogy aki ide betér, kipróbálhatja a szakmákat. Az iskolánkkal együttműködő cégeket, vállalkozókat megkérdezhetik, hogy milyen munkalehetőségei vannak azoknak, akik a Békéscsabai Szakképzési Centrumban végeznek – hangsúlyozta Mucsi Balázs főigazgató.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL