Szakmai nap a Munkácsy Emlékházban

2017. december 12. 18:09 | Szabó Rita

Közösségépítés, szakmai megbeszélések, és együtt dolgozás – a Munkácsy Emlékházban szakmai napot tartottak kedden délelőtt a könyvtáraknak, múzeumoknak, közművelődési intézményeknek és civil szervezeteknek a hatékonyabb munka érdekében.

Az Arany János Művelődési Ház szakmai vezetője volt az egyik előadója a helyi szakmai napnak, aki elmondta miért tartja fontosnak az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket.

–Igazából a tapasztalatcsere, ami úgy gondolom, hogy nagyon fontos ez ilyen rendezvényen. A beszélgetések és előadások során egymás példájából tudjunk tanulni és az új lehetőségeket is könnyebb megtalálni. A szakmai nap lehetőséget biztosít az együttműködésekre akár egy nagyobb program megszervezéséhez,  és felosztani egymás között a feladatokat - emelte ki Zalai Erika.

A Munkácsy Emlékház vezetője elárulta, hogy a szakmai nap egy nyertes pályázat részeként valósult meg. Ennek köszönhetően megújul és bővül a múzeumi koordinátori hálózat, amelyen keresztül tudják segíteni a kisebb könyvtárakat, közművelődési intézményeket és civil szervezeteket is. A megyei koordinátor hozzátette: a szakmai nap fő célja elsősorban a kapcsolatépítés, témája pedig a közösségek fejlesztése.

– A közösség építést néztük meg a rendezvény fő céljának. Az ötletadás nagyon fontos, megbeszéljük ki, hogy szervezi a programokat. Visszatérő program a közösségek hete és szeretnénk, ha ez minden intézményben elterjedjen.  Úgy gondolom társadalmi szinten a legkisebb lépés a helyi közösségek szervezése. Fontos számunkra, hogy ezek a közösségek minél inkább tudjanak épülni - hangsúlyozta Mészáros Zsuzsanna, megyemúzeumi koordinátor a Munkácsy Emlékház művészeti vezetője.

A vezető kiemelte: a koordinátori rendszer azért fontos, hogy összefogja a szervezeteket a közös munka érdekében. A szervezők elárulták, bíznak a szakmai nap sikerességében.

 

 

 

További programok »

FEL