Szák Kocsis Pál: Ha az ember tálentumot kap, azt meg kell jeleníteni

A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára egy kiállítással készült Szák Kocsis Pál építész-szobrász. Szeptemberben Reformátorok arcképcsarnoka címmel nyílt tárlat Békéscsabán, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban. Erről a kiállításról beszélgetett az alkotóval a 7. Tv Művészbejáró című műsorában Szabó Rita műsorvezető.

 

– Hogyan jött a kiállítás ötlete? Hogyan kapcsolódik ön a reformációhoz?

 

– Évek óta járok egy művésztáborba, és a tavalyi évben az jutott eszembe, hogy két reformátort megmintázok. Mivel most van az ötszázadik évfordulója ennek a világtörténelmet is megfordító eseménynek, azután több szobornak is nekiálltam. Végül összeállt egy kiállítási anyag, amit immár harmadízben állítok ki, most Békéscsabán.

 

– Mit láthatnak azok, akik ellátogatnak a kiállításra? Mit lehet tudni a szobrokról, kiket mintázott meg az arcképcsarnokban?

 

Terrakottából készítettem el hét reformátornak az arcképét, de többet is talán, mert nemcsak a fejek vannak, az arcok, hanem a kezek is. Ez visszatekint arra a hagyományra, ami a középkorban, a templomi szobrászatban nagyon ismert volt. Akkoriban az arcok és a kezek játéka szinte történteket mesélt, ezt szerettem volna egy picit visszahozni, és megjeleníteni ezekbe a szobrokban.

 

 

– Említette, hogy terrakottából készültek a szobrok. Mit lehet az anyag megmunkálásáról tudni? Mennyire volt időigényes ezeket elkészíteni?

 

A terrakotta gyakorlatilag az agyaghoz hasonló művészeti eszköz. A megmintázása az összetett folyamat, mert az ember először tömören elkészíti, majd aztán ki kell vájni a közepét, hogy egyenletes vastagságú legyen. A végén kiégetjük, és aztán bizonyos felületkezeléssel alakul ki a végső állapot.

 

– Ön miért tartja fontosnak azt, hogy ilyen formában emlékezzen meg a reformáció ötszázadik évfordulójáról?

 

Sokféleképpen lehet erre emlékezni. Ez alkalom arra, hogy egy kicsit az emberek elé hozzuk a régi történetet. De itt nem csak magáról a reformáció eseményéről, hanem egy kicsit a korábbiakról is szó van. Hiszen a reformációt, mint tudjuk, Luther Márton kezdte el, és neki is voltak elődei, Husz János az ő elődje pedig az angol Wycliffe, és idesoroljuk még Vald Pétert is, akitől a mai valdensek eredeztetik magukat.

 

– Említette az előbb, hogy harmadízben látható a kiállítás. Hol volt eddig megtekinthető?

 

Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen volt első ízben, még tavaly októberben kiállítva ez az anyag. Aztán később a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezetben, és most Békéscsabán, ezután pedig viszem tovább egy református gyülekezetbe.

 

– Milyen szinten jelenik meg az ön alkotásaiba a vallás?

 

– Ez most egy ilyen eseménynél természetes. Egyébként pedig az emberben meglévő belső folyamatok, lelki-szellemi folyamatok azok, amelyek egy munkát elindítanak és véghezvisznek.

 

– Ön békéscsabai, viszont már nem itt él. Mennyire lokálpatrióta, és ez megjelenik-e az alkotásaiban?

 

Köszönöm ezt a kérdést. Én békéscsabai vagyok. Igazából azt szoktam mondani, hogy idejövök mindig haza. Nagyon örülök, hogy ebbe a városba is elhozhattam ezt a kis munkát, mert az ember, hogyha kap tálentumot – ezt így mondja a Szentírás –, akkor azt a tálentumot nem elrejteni kell, hanem meg kell jeleníteni, és tulajdonképpen így sokszorozz meg az ember. Ha van erre az embernek lehetősége, az önmagában is egy nagy ajándék.

 

– Egy kicsit visszatekintve a múltba. Hogyan jött a szobrászat, és ennek a művészete? Hogyan alakult ez ki önnél?

 

Azt hiszem, Békéscsabán mindeni ismeri Mokos Józsi bácsi nevét. Én nála tanultam képzőművészetet, alapismeretet. Előtte pedig Ezüst György volt az általános iskolában a rajztanárom. Tehát olyan emberek kezei közé kerültem, akik segítségével az egyébként is bennem meglévő vonzalmat ki tudtam teljesíteni.

 

– Ön több művészeti ágban is jeleskedik, köztük az építészetben. Mit lehet erről tudni?

 

Igazából építészmérnök végzettséget szereztem, és van nagyon sok épületem, ami elkészült. Szeretem, hogyha az épületek is valamilyen szellemiséget hordoznak. Tehát nem önmagában csak a tégla, és a vakolat meg a cserép, hanem hogy az épületeknek is legyen belső aurájuk. Olyan környezeteket igyekszem kialakítani, ahol az emberek otthonosan érzik magukat. Nemcsak családi házakat, hanem óvodákat, iskolákat is terveztem már, és ezeket szívesen használják, szívesen vannak bennük.

 

– A szobrászat és az építészet talán nem áll olyan távol egymástól. Mi az, amit az egyikben szeret, és mi az, amit a másikban?

 

– Az egyik ugye a „térben levésnek” az alkotása, tehát tereket alakítunk ki. A másikban pedig olyan formákat, amelyek teret követelnek. Tehát van kapcsolat a kettő között. Persze mind a kettőben ott van egy statikusság. Mondják is, hogy az építészet egy megfagyott zene. Tehát nem úgy működik, mint a zene, vagy a vers, vagy az irodalom, de a maga koncentráltságában mégis sokat tud kifejezni, és a mozdulatokban tulajdonképpen akár indulatokat, akár érzelmeket is.

 

– Min dolgozik mostanában?

 

Egyrészt épül egy óvoda Dányban, ami a napokban fejeződik be. Másrészt faragok a Svábhegyi Református Gyülekezetnek, szintén a reformáció ötszázadik évfordulójára egy emlékoszlopot tölgyfából.

 

Megosztás:

Címke: , ,