Speedmarathon 2017-ben is

2017. április 10. 15:49 | Balázs Anett

A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség ismét részt vesz az egész Európát érintő akcióban.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezésére a rendőrség 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végez ugyanabban az időben Európa több tagállamában.

Az ellenőrzés ideje alatt, 2017. április 19-én 6 órától 2017. április 20-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban, a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz. Az adott nap során a változtatható helyű műszerek részére több ellenőrzési helyet is kijelölnek.

Az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is szeretné figyelembe venni, ezért idén is javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.

Az állampolgárok javaslatait az illetékes rendőr-főkapitányságok e-mailben várják. Erre a célra a rendőrség idén is külön e-mail fiókokat hozott létre.

Budapest speedmarathon@budapest.police.hu
Bács-Kiskun megye speedmarathon@bacs.police.hu
Baranya megye speedmarathon@baranya.police.hu
Békés megye speedmarathon@bekes.police.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén megye speedmarathon@borsod.police.hu
Csongrád megye speedmarathon@csongrad.police.hu
Fejér megye speedmarathon@fejer.police.hu
Győr-Moson-Sopron megye speedmarathon@gyor.police.hu
Hajdú-Bihar megye speedmarathon@hajdu.police.hu
Heves megye speedmarathon@heves.police.hu
Jász-Nagykun-Szolnok megye speedmarathon@jasz.police.hu
Komárom-Esztergom megye speedmarathon@komarom.police.hu
Nógrád megye speedmarathon@nograd.police.hu
Pest megye speedmarathon@pest.police.hu
Somogy megye speedmarathon@somogy.police.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye speedmarathon@szabolcs.police.hu
Tolna megye speedmarathon@tolna.police.hu
Vas megye speedmarathon@vas.police.hu
Veszprém megye speedmarathon@veszprem.police.hu
Zala megye speedmarathon@zala.police.hu

 

A javaslatokat 2017. április 7-e 0 órától április 12-e 24 óráig várjuk, az ezt követően beérkező javaslatokat nem tudjuk figyelembe venni.

A lakosság jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a megyei rendőr-főkapitányságok közlekedésrendészeti munkatársai elemző-értékelő munka során 2017. április 18-ig jelölik ki a pontos helyszíneket és időpontokat, amelyről a nyilvánosságot tájékoztatják.

A rendőrség a helyszíni ellenőrzésekre a javaslatot tevők közül helyszínenként meghív tíz-tíz személyt, akik a részletekről e-mailben kapnak értesítést.

Az ellenőrzés célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása. A dokumentált jogsértések miatt a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a rendőrök az ellenőrzés idején intézkednek.

Az ellenőrzést követően a rendőrség a tapasztalatokról, valamint annak a közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásáról tájékoztatja a nyilvánosságot.

Forrás: www.police.hu

 

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL