Somnakaj templom-koncert

2017. március 14. 13:24 | Balázs Anett

A Somnakaj, azaz az első Gypsy musical részleteiből adott ízelítőt a roma művészekből álló zenekar Békéscsabán az Evangélikus Kistemplomban. A közel 100 állomásból álló templomi koncertsorozat célja, hogy tudatosítsa a mindennapokban az együtt és egymásért gondolkodás fontosságát, valamint útmutatást és biztatást jelentsen mindazon fiatalok számára, akik nehéz szociális körülményeik ellenére is elindulnának az életben és kitűznek maguk elé megvalósítandó célokat. 

Már a koncert előtti hangbeállásnál sejteni lehetett, hogy nem mindennapi produkció következik. A művészek a Somnakaj című musicalből válogatott dalokkal, valamint további autentikus és modern formában feldolgozott cigánydalokkal készültek a templomi koncertre.

  – A mostani repertoárba inkább lassabb, és a hittel kapcsolatos dalok kerültek be, úgyhogy ehhez lettek választva a hangszerek is. Annyi maradt meg a hangszerekből, ami ehhez szükséges, tehát nem egy nagydob van, csak az akusztikusabb perka része van itt, hiszen arra törekedtünk, hogy minél akusztikusabb, minél közelibb hangzást tudjunk varázsolni az embereknek – árulta el Kovács Antal a zenekar vezetője.

 A Somnakaj musical egyik címszereplője Falusi Mariann, valamint Kökény Attila voltak az este sztárvendégei. A csapat célja a templom turnéval, hogy tágítsa mindazok körét, ahová el tudja juttatni a roma kultúra szépségét, és ráirányítsa a figyelmet az elfogadás fontosságára, az előítéletek csökkentésére.

 – A tradicionális cigányzene elképesztően emocionális. Tehát annyi érzelmet közvetít, hogy az fantasztikus. Aki erre rezonál, az bármilyen dolgot előhúzhat magából és én bízom benne, hogy mindenkiből a jó dolgok jönnek elő ezeket a zenéket hallgatva – fogalmazott a koncert előtt Falusi Mariann, Artisjus-díjas magyar dzsesszénekes, színésznő.

Nem csupán egyedülálló zenei élményeket nyújtanak a művészek egy-egy előadás alatt, a templomi koncertsorozat ugyanis adománygyűjtő körút is egyben. Az adományokat az Alapvető Egyesület gyűjti össze és szállítja le az adott város plébániájára, hogy azok kiosztásra kerülhessenek a rászorulók között. Ezek leginkább tárgyi adományok, mint pl. kerékpár, ami segít bejutni a városi iskolába, könyv, amely a tudásszomjat oltja, bármi, ami a szegénységben élő, de tanulni vágyó gyermekek segítségére lehet.

A koncertturné következő állomása március 31-én a Debreceni Református Nagytemplomban lesz.

További programok »

FEL