Shakespeare darabjai kelnek életre Gyulán

2017. július 11. 17:53 | Szendi Rita

Shakespeare feldolgozások 10 napon át a Gyulai Várszínházban. Kezdetét vette a Shakespeare fesztivál. A nyitóelőadás a világirodalom egyik legkedveltebb vígjátéka, a Szentivánéji álom volt – ezúttal táncjáték formájában. A párjukat a sötét erdőben kereső fiatalok történetét Kulcsár Noémi koreografálta. A koreográfusa elmondta: „Információt nem tudunk közölni a testtel. Tehát, hogy ki kinek az unokahúga, és ki kinek a barátja. Információt közölni nyilván kellékkel, meg gesztussal lehet – természetesen. De az érzelmeket igenis hatványozottabban a mozgás az érintés ad.”

A Várszínpadon a klasszikus zene találkozott a modern tánccal. Shakespeare alakjai Felix Mendelssohn zenéjére hajszolták egymást, a szerelmet, és a boldogságot. 

A Shakespeare fesztiválon nem csupán a hazai társulatok előadásai kapnak helyet, hanem külföldi bemutatók is láthatók majd. Idén a kiemelt produkció az izraeli társulat, a Malenki Theatre előadása, de bemutatkoznak határontúli színházak Shakespeare-átiratai is. Az ügyvezető, Varga Marianna hozzátette:  Szombaton a temesvári színház fogja előadni Shakespeare, SONNET 66 című előadását, Kokan Mladenovic rendezésében. Erről azt kell tudni, hogy a 66. szonett köré épül fel a produkció, de megjelennek Shakespeare-nek a legjelentősebb, kiemelkedőbb, legismertebb alakjai, Hamlet, Ophelia is.”

Vasárnap a nagyváradi Harag György Társult előadásában a Tévedések vígjátékával zárul a Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínházban.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL