Segítő szándékú emberek ételt osztanak december 18-án 15 órától a csabai piacnál

2016. december 6. 08:02 | Mikóczy Erika

Néhány ember elhatározta, hogy időnként meleg étellel próbálnak segíteni másokon. Nem politikusok, nem egyesület tagjai, pusztán jó szándékú emberek, akik tenni szeretnének valamit a rászorulókért. Első ételosztásukat december 18-án, vasárnap 15 órától tartják a piacon, a Trefort utca felőli oldalán.

Pár nappal ezelőtt megjelent egy felhívás a facebookon, a Békéscsaba Kötetlenül csoportban, ami arról szólt, hogy karácsony előtt jó lenne ételosztást szervezni Békéscsabán. A kezdeményezőnek nem kellett sokat várnia. Még aznap többen jelezték, hogy nagyon jónak tartják az ötletet. Két nap múlva már tizenketten jöttek össze, hogy megbeszéljék a részleteket: hol legyen az ételosztás, mit és mennyit főzzenek.

Adományként nem pénzt gyűjtöttek, hanem alapanyagokat. És a tizenkét ember sorolta is, ki, mit tudna hozni: burgonyát, zsírt, kolbászt, tarhonyát, műanyag tányérokat, kanalakat, de főzési lehetőséget, gázpalackot és üstöt is ajánlottak.

A piac területét tartották a legjobb helynek arra, hogy megvendégeljék a rászorulókat. Az akció megálmodója találkozót beszélt meg az üzemeltető részéről Zsadon Endrével, segítségét kérve abban, hogy ott tarthassanak ételosztást.

Közben a facebookon létrehozták a Főzzünk kötetlenül csoportot, és már hirdetik is az első ételosztásukat, ami december 18-án, vasárnap 15 órakor lesz a piacon, ahol a Trefort utca felőli oldalon várják a rászorulókat egy-egy tál meleg ételre.

A civil kezdeményezésként alakult közösség elhatározta, hogy nemcsak most,  nemcsak egy alkalommal, hanem a lehetőségekhez mérten – különösen a téli hónapokban – többször is megpróbálnak ételosztással segítséget nyújtani a nehezebb körülmények között élőknek. Mottójuk, amit szívügyüknek tekintenek: „Adj és kapni fogsz, sokkal többet, mint valaha gondoltad volna. Adj, adj mindig többet és többet, bízz, tarts ki és adj! Az adakozástól még senki nem lett szegény”!

FEL