Röplabdás lányok a Törvénytelen randevún

2017. szeptember 16. 14:30 | Szabó Rita

A BRSE az előző idényt három trófeával zárta. A győzelmek után Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán színházba invitálta a csapatot, amelynek tagjai a meghívásnak most tettek eleget. Szeptember 15-én a Törvénytelen randevú című komédia premierjét nézték meg a lányok.

Mostanra mondhatni hagyománnyá vált a Békéscsabai Jókai Színház életében, hogy a bajnoki győzelem után egy-egy színházi előadással kedveskedik a Linamar-Békéscsabai RSE röplabdázóinak. A röplabda királynőit szeptember 15-én, a kora esti órákban a színház előtti téren fogadta a teátrum igazgatója, aki egy-egy szál virággal is kedveskedett nekik. A lányoktól megtudtuk, hogy nem sok idejük van az edzés mellett a kikapcsolódásra, de mindig örülnek egy-egy ilyen lehetőségnek, hiszen jó érzés számukra a pályán kívül is együtt lenni és lazítani.

Baran Ádám kiemelte: a sport és kultúra kéz a kézben járnak. A sportoló lányok szeretik a kultúrát, a színházat és a kemény felkészülés közepette nagy örömmel látogattak el a Törvénytelen randevú előadására.

– Ez a harmadik alkalom, hogy csapat közösen megy színházi előadásra. Ez azért is fontos a lányok számára, mert kicsit kiszakadnak a megszokott közegből. A mezt csinos ruhára váltják és szellemileg, testileg is megújulnak kicsit az előadáson – tette hozzá a Békéscsabai Röplabda SE elnöke.

 

További programok »

FEL