Röplabda: Temesváron tesztel a BRSE

2017. szeptember 27. 06:09 | behir.hu

A pozsonyi túra után pénteken Temesvárra utazik a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE csapata, hiszen a Cupa BMW Banat Car elnevezésű nemzetközi felkészülési tornára hivatalosak Molcsányi Ritáék.

A sokszor monoton tréningeket színesítette szeptember közepén a román élvonalban szereplő UVT Agroland Timisoara látogatása. A csabai klubbal remek viszonyt ápoló Paul Bogdan alakulata két és fél napot töltött Békéscsabán, és közös edzéseken vettek részt a felek, melyek remekül szolgálták a felkészülést.

A magyar bajnoki címvédő viszonozza a látogatást, hiszen részt vesz Temesváron a Cupa BMW Banat Car elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán

Immár hivatalosak a mérkőzések időpontjai is, így eldőlt, hogy a BRSE pénteken 19:30-tól a házigazda UVT Agroland Timisoara ellen kezdi a tornát, majd másnap szombaton 17 órától a román bajnok és Bajnokok Ligája Top 12 kiemelt Alba Blaj lesz az ellenfél. Végül vasárnap 11 órától a kolozsvári "U" Cluj csapata ellen zárja a tornát a magyar bajnok.

A csabai gárdát első alkalommal vezeti majd Alberto Salomoni, azonban az utazó keret még nem végleges. Mivel az eredmény ebben az esetben másodlagos, így elképzelhető, hogy a válogatott játékosok még az EB utáni pihenőjüket töltik, így a BRSE fiatalokkal veszi majd fel a harcot jó nevű ellenfeleivel.

A tervek szerint október elején, a lengyelországi tornán már a teljes kerettel képviseli magát a csapat.

További programok »

FEL