Sporttörténelmi siker: World Grand Prix-győztes Magyarország!

2017. július 23. 11:32 | behir.hu

Megnyerte a World Grand Prix harmadik vonalát a több BRSE-játékossal felálló magyar női röplabda-válogatott, miután 3:0-ra legyőzte a házigazda Ausztráliát a canberrai fináléban. Alberto Salomoni együttese a sikerrel feljutott a második csoportba, nyert továbbá 25 ezer dollárt és értékes világranglista-pontokat. 

Míg szombaton, a franciák ellen a magyar szurkolók voltak hangosabbak Canberrában, a World Grand Prix harmadik vonalának elődöntőjében (a drukkerek még tortával is kedveskedtek a fordulatos meccsen 3:2-re nyerő csapatnak), vasárnap erre esély sem volt, hiszen a házigazda Ausztrália ellen lépett pályára a csapat. Hiába biztatta azonban lelkes hazai közönség az övéit, semmiképpen sem az ausztrálok számítottak a mérkőzés esélyeseinek. Ők az alapszakasz két tornáján összesen egyszer nyertek, míg a mieink összesen hat sikerrel tudták le a mexikói és venezuelai túrát. Ráadásul a két együttes össze is csapott Aguascalientesben, Tálas Zsuzsannáék akkor 3:1-re nyertek. A négyes döntőben csupán a házigazda jogán szereplő „auszik” játék nélkül kerültek be a fináléba, ellenfelük, Venezuela vízum- és egyéb problémák miatt nem érkezett meg Canberrába…

Az előzményeknek megfelelő magyar fölénnyel kezdődött a finálé: az ellenfél játékosai hibázgattak, a mieink kevésbé, így az ausztrál drukkereknek jóval kevesebbszer volt okuk örülni a hazai pontoknak, mint ahányszor a magyar tábor ünnepelhetett. Dobi Edina és Nagy Eszter blokkjával már az első szettlabdát értékesítette a magyar válogatott (25:18).

Noha a második játszma elején 7:1-re is elhúztak Szakmáry Grétáék, kisebb megingás következett: előbb csak közelebb lopódzott, majd 10:10-nél egyenlített is a rivális. A hazaiak lendülete még tartott néhány pontig, ám a magyar játszmagyőzelem megint nem forgatott veszélyben: Szakmáry jó szervája után visszajött a labda, ám Szpin Renáta fogadását követően a feladó Tálas második érintésre kemény lecsapással fejezte be a szettet (25:17).

A magyarok a legutóbbi két, mexikói és venezuelai alapszakasztornán egyaránt 3:0-ra verték meg az aktuális házigazdát, és a döntő képe is hasonló végkimenetelt sejtetett. Egyszer-egyszer vezettek a házigazdák, s amikor 14:12-re olvadt a magyar előny, Alberto Salomoni magyar szövetségi kapitány időt is kért. Bár fej fej mellett haladtak a csapatok, válogatottunk a hajrában sokkal koncentráltabban röplabdázott. Stílusosan a sorozat legponterősebb magyar játékosa, Szakmáry ütötte be a meccslabdát (25:20).

Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, nagyon hálásak vagyunk, amiért itt játszhattunk, hiszen egyikünk sem járt még Ausztráliában. Köszönöm a magyar szurkolóknak a biztatást”csípték el a helyiek rövid pályaszéli értékelésre Dobi Edinát.

A magyar női röplabda-válogatott története során először indult a World Grand Prix sorozatban, nem akármilyen teljesítmény, hogy debütánsként mind a nyolc mérkőzésén – a világranglistán nála előbbre és hátrébb sorolt csapatok ellen is – diadalmaskodott. A harmadik vonal megnyerése 25 ezer dollárt (ezt a válogatott tagjai kapják meg) és értékes világranglistapontokat hozott a konyhára, továbbá feljutást ad a sorozat második, 12 csapatos csoportjába. Igaz, nem biztos, hogy jövőre az ideihez hasonló szisztémában rendezik meg a WGP-t, elképzelhető, hogy az átalakítások nyomán egy csoport marad.

NŐI RÖPLABDA, WORLD GRAND PRIX
3. CSOPORT, 2. KÖR, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 3:0 (18, 17, 20)
Canberra,
1100 néző. Vezette: Mohamed (egyesült arab emírségekbeli), Perez (kubai)
Magyarország: Tálas 5, SZAKMÁRY 21, Nagy E. 6, SOÓS 10, DÉKÁNY 8, Dobi 10. Csere: Szpin (liberó), Pallag. Szövetségi kapitány: Alberto Salomoni
Ausztrália: HYNES 14, Reeve 8, Tait 5, ROURKE 15, Carey 5, Paine. Csere: Innocentiis, Chen (liberó), Godfrey 1, Sadler, Lean. Szövetségi kapitány: Shannon Winzer
Az eredmény alakulása. I. játszma: 2:1, 4:5, 9:6, 15:11, 18:13, 22:17. II. játszma: 3:1, 7:3, 8:5, 10:10, 13:10, 18:14, 19:17, 22:17. III. játszma: 3:3, 4:6, 8:7, 14:9, 14:12, 16:15, 17:18, 23:22

 

Forrás: Nemzeti Sport Online

További programok »

FEL