Roma foglalkoztatottak a szociális központnál

2016. január 2. 10:08 | Zsíros András

Roma származású szociális szakemberek foglalkoztatására nyert pályázati támogatást a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ. A főként házi segítségnyújtás területén tevékenykedő alkalmazottak az intézmény szándéka szerint a program lejárta után is tovább dolgozhatnak az ellátottak között.

Foglalkozásokat tart, beszélget az idősekkel, megméri a vérnyomásukat. A Sarkantyú utcai Idősek Klubja látogatói jól ismerik a roma származású alkalmazottat, aki néhány hónapja érkezett közéjük egy pályázatnak köszönhetően. Domokos Jánosné harminc évig bolti eladóként dolgozott, azután szociális gondozó és ápoló végzettséget szerzett. Egyedül neveli három lányát, ezért nagyon örült a munkalehetőségnek.

Az állást a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ egy TÁMOP-program keretében elnyert támogatás segítségével hirdette meg. Az intézmény két telephelyén, a Sarkantyú utcai mellett a Mokry utcai Idősek Klubján keresztül nyújtotta be pályázatát. A céljuk az volt, hogy olyan szociális szakembereket találjanak, akik vállalják roma önazonosságukat, és származásuk miatt nehézségekkel küzdenek a munkaerőpiacon – tudtuk meg Bátori Zsuzsanna intézményvezetőtől.

A felvett öt munkavállalóból a program lejárta után három főt tudtak tovább foglalkoztatni, a folytatás a házi segítségnyújtás rendszerének átalakításától függ.

További programok »

FEL