Rekordméretű, ritka hal akadt horogra Békésben

A dolog  jóval többről szól, mint hogy egy szerencsés horgász méteres hosszúságú „kígyóhalat” fogott a közelmúltban Békés megye egyik legnagyobb holtági vízterületén, a Peresi-holtágon. A több mint két kilogramm súlyú angolna fogása kiváló apropó arra, hogy rávilágítsunk ennek a megyei vizekben is rohamosan ritkuló, rendkívül titokzatos halfajnak a viselt dolgaira.

Hliva Sándor horgászbeszámolója így szól: „Szeptember 22-én este 8 óra körül sikerült megfognom ezt a békésnek koránt sem mondható angolnát a Peresi-holtágon. Súlya 2,2 kg, hossza 103 cm. Egy körülbelül 8 centiméteres sneci (küsz – a szerk.) volt a csali. Mintegy 3-5 perc alatt sikerült megszákolni, de a parton jó negyed órát küzdöttünk vele, mire sikerült kivenni a horgot a szájából. Fantasztikus élmény volt, kuriózum!”

A Peresi-holtágban nemrég fogott angolna nem pusztán mérete okán igazi kuriózum (Fotó: Hliva Sándor)

A horgász közléséből is kitűnik, hogy a fogás értékét nem csupán az impozáns méretek adják, hanem valami más is. A hal ritkaságszámba menő előkerülésének ténye. Ez annak tükrében lehet furcsa, hogy az angolna még a horgászaton kívüli közgondolkodás számára sem ismeretlen hal, az idősebb hazai horgászok közül pedig sokan testközelből jól ismerik e furcsa, kígyószerű ragadozót. Így bizonyára többeket meglep, hogy az európai angolna (Anguilla anguilla) vörös listás faj, egy kategóriában van a tigrissel. Magyarán kihalófélben lévő állat.

A közel karvastagságú angolnák fogásáról szóló beszámolók egykor a hétköznapi horgászélet részét képezték a Körösök vidékén is. A hazai horgásztapasztalatok is azt mutatják azonban, hogy mára nagyon megritkult a faj, de hogy végveszélyben van, azt kevesen gondolnák. Nem csoda. Az európai angolna világállománya csupán néhány évtized leforgása alatt roppant össze, méghozzá oly drámaian, hogy egyes becslések szerint a populáció, ma csupán egy százaléka a harminc-negyven évvel ezelőtt lévőnek. Mi az oka, hogy ez a hazai vizekben is egykor gyakorinak mondható hal a kihalás szélére sodródott?

Kevesen tudják, hogy az európai angolna vörös listás faj (forrás: khesz.hu)

Az angolna titokzatos élete

Hogy ezt megérthessük, nem árt jobban megismernünk az angolnát. Már amennyire lehetséges, hiszen titokzatos élete a tudomány számára sem teljesen feltárt, ami tény miatt a faj megmentése tulajdonképpen kérdéses is egyelőre. De erről majd később.

Az angolna, a vándorló halak közül az úgynevezett katadrom fajok közé tartozik. Ez a „mi” esetünkben annyit jelent, hogy az Európa vizeiben ivaréretté váló angolnák, szaporodás céljából visszaindulnak oda, ahol születtek. A nyugat-európai partoktól légvonalban 5000 kilométerre lévő bölcsőjükbe, a Sargasso-tengerbe, amely köztudottan az Atlanti-óceán bermudai térségében található az amerikai kontinens szomszédságában.

A Sargasso-tenger földrajzi elhelyezkedése az Atlanti-óceánban – forrás: khesz.hu

Az itt született angolna ivadékok aztán részben a kanyargós Golf-áramlat segítségével több éves utazásra indulnak szüleik „felnőtté” válásának színhelye, Európa és Észak-Afrika partjai felé, ahová már 5-6 centiméteres úgynevezett üvegangolnákként érkeznek. Megkezdik átalakulásukat az édesvízi életmód igényeihez és elkezdenek felúszni a nagy folyókon.

Az angolna fejlődésének fő szakaszai (forrás: Wikipédia)
Az ívóhelyről útra kelő angolnalárvák 5-6 cm-es „üvegangolnaként” érkeznek az európai partok elé (forrás: Wikimedia Commons)

Az angolna óceáni életéről – mind az oda visszatérő kifejlett, mind az onnan elinduló lárvakorú példányok esetében – alig tudunk valamit. Meddig tart az útjuk, mi és hogyan történik, ezt még rengeteg titok övezi. Annyi bizonyos, hogy az öreg kontinenshez érkezve Európa „ajándékai” miatt kezdődik el a faj tragédiája, amelynek végeredményeként évről-évre egyre kevesebb példány tér vissza édesvízből-tengerbe, tengerből-édesvízbe. A faj végveszélybe kerülésének fő tényezői a következők:

  1. Túlhalászás: Az angolna rendkívül keresett luxuscikk a mediterrán országok konyhájában. Óriási méretű piaci igény van rá, főleg Olaszországban, Spanyolországban, kilónként több száz euróért értékesítik. Az üvegangolnát – amíg lehetett – az európai partok közelében ipari méretekben halászták és intenzív üzemű rendszerekbe szállították, ahol étkezési méretűvé nevelték azokat. A piacot jelenleg a japán angolna látja el.
  1. Édesvízi vándorlás ellehetetlenülése: Az angolnák természetes folyóvízi vándorútját, különösképpen az elmúlt ötven évben megszaporodó duzzasztók és vízierőművek vágják el. Ennek következtében nem tudnak eljutni azokra az élőhelyekre, ahol egyedfejlődésükhöz legoptimálisabbak a körülmények.
  1. Úszóhólyag fonalféreg: Az angolnák úszóhólyagján élősködő, 2-4 cm hosszú parazitát élő japán angolnákkal hurcolták be Ázsiából Európába az 1980-as években. Gyorsan terjedt, a ’90-es évekre gyakorlatilag minden európai ország állománya fertőzötté vált, hazánkban 1990. szeptember 11-én egy ellenőrző vizsgálat során azonosították balatoni angolnákban. A halakban élősködő, egyedenként általában 5-30 parazita nem pusztítja el közvetlenül a gazdaállatot, de mivel vérével táplálkozik, az fokozatosan legyengül, rontva életben maradási esélyeit a Sargasso-tengerig vezető hosszú úton.
Az úszóhólyag fonalférgek az angolnák szervezetének legyengülését okozzák – forrás: khesz.hu
  1. Szennyezőanyag felhalmozódás: Az édesvízi környezetben eltöltött 10-20 év során a táplálékpiramis csúcsán álló angolna szervezetében jelentős mennyiségű szennyezőanyag, elsősorban nehézfémek halmozódnak fel. A visszaúton az angolna már nem táplálkozik, hanem saját zsírsejtjeiből nyeri energiáját és építi fel ivarszerveit. A lebomló zsírsejtekhez kötődő nehézfém molekulák így mobilissé válnak, felhalmozódnak a májban és az epében, egy bizonyos koncentráció felett pedig az állat halálát okozzák.

Természetesen még számos ismert és ismeretlen tényező felelős a faj hanyatlását jelentő, utódgeneráció hiányát előidéző folyamatokért, de legfontosabbaknak ezek nevezhetők.

A legnagyobb gond, hogy ilyen üvegangolnát egyelőre csak a természet tud „készíteni”. (forrás: Origo)

Illetve van még egy igen komoly probléma. Aminek megoldása orvosolhatná a bajokat, nélküle viszont gyakorlatilag kétséges a faj megmentése. Amíg egyes halakat, például a pontyot – kis túlzással – „konyhai körülmények” között is lehet sokasítani, addig az európai angolna mesterséges szaporítása fehér folt a tudományban. Eddig még senkinek sem sikerült ezt a problémát teljességgel megoldania, pedig számos nemzet fáradozik ezen, hazánkban 17 éve folynak erre irányuló kutatások.

Angolnamisszió – versenyfutás az idővel

Az angolna biológiailag egy bonyolult élőlény – ha köznyelvien akarunk fogalmazni. Élete során többször átalakul a teljes fiziológiája, életciklusa távolságban, élőhelyekben is több ezer kilométer változást foglal magába. Ezt nem könnyű laborkörülmények között modellezni, főleg úgy, hogy számos kérdés még tisztázatlan mind az etológia, mind a szaporodásbiológia területén.

A nőstény angolnák altatása a kezelések előtt, altatóoldatban (fotó: Boltizár Ottó – forrás: khesz.hu)
Ikrafejés (fotó: Müller Tamás – forrás: khesz.hu)

Csak néhány dolog, amit még nem ismerünk: lárvafejlődés korai szakaszának pontos körülményei; a sodródó lárvák táplálkozási szokásai; a petefejlődést és az ovulációt befolyásoló tényezők.

Alapvető problémát a mesterséges szaporításában tehát az jelent, hogy a mesterséges megtermékenyítés és a lárvakeletetés az angolna esetében egy nagyon komplex folyamat. Számos nemzet kutatói foglalkoznak a problémával már egy jó ideje, de többnyire eredménytelenül. Eddig csak a dánoknak és az olaszoknak sikerült angolnalárvát természetes úton kikeltetni, illetve két évvel ezelőtt a világon harmadikként nekünk.

Az olaszokhoz hasonlóan azonban a kikelt lárvákat „mindössze” nyolc napig sikerült életben tartani, de ez is igazi áttörés, óriási eredmény, amiben a dánok tartják 20 nappal a csúcsot.

8 napos angolnalárva (Fotó: Müller Tamás – forrás: khesz.hu)

A tudomány számára jelenleg ez a pont az, ahol ismét az ismeretlenbe vész az angolna élettörténete. Ebben a tudományosan és gazdaságilag is óriási jelentőségű, egyre sürgősebbé váló misszióban az önálló táplálkozás problémájára még senkinek sem sikerült megoldást találnia. Egyes teóriák szerint a lárva korú angolnáknak nem a különböző plankton szervezetek, hanem az úgynevezett óceáni hó, egyfajta lebegő szedimentáló szerves törmelék, illetve az azon megjelenő baktériumhártya alkotja a táplálékát.

A hazai és körös-vidéki angolnákról

Bár az európai angolna édesvízi elterjedése az Atlanti-óceánba és a Földközi-tengerbe ömlő folyóvizek zónáira jellemző, a Fekete-tengerbe torkolló folyók vízrendszerében is őshonos, de ritka faj. A hazai vizekben élő állomány jellemzően mégsem az őshonos fauna része, hiszen a horgászok által is számos hazai vízből jól ismert, néhol egykor kifejezetten gyakori hal, az 1960-as évektől kezdődő üvegangolna-telepítési program következtében vált általánosan elterjedté. Így került a Körös-Berettyó vízrendszer összes folyójába, sőt számos holtágába is.

Talán legismertebb hazai élőhelye a Balaton, ahol a telepítéseket megelőzően – sok vízhez hasonlóan – szintén nem volt természetese állománya. A ’60-as évektől kezdve a magyar tengerbe évente 2-4 millió angolna került kihelyezésre. A program az emlékezetes, 1991-ben kezdődött drámaian tömeges, több éven keresztül tartó angolnapusztulással ért véget, amelyet negatív láncfolyamatok sora idézett elő.

Az európai angolna édesvízi elterjedése – forrás: khesz.hu

Ezek közé tartozott a telepített halak megmaradási arányának alábecsülése, a ’80-as évekkel beköszöntő úszóhólyag fonalféreg fertőzés, az ivaréretté vált példányok természetes folyamatként bekövetkező ellenálló képesség-csökkenése, a szúnyogirtó-szerek vízbe kerülése és az aszályos évek miatti magas vízhőmérséklet hatására kialakult, vízben oldott oxigén alacsony koncentrációja. Becslések szerint, 1995-ig hozzávetőlegesen 600-700 tonna balatoni angolna pusztult el.

A kilencvenes évektől, a további telepítések hiányában folyamatosan csökken a mindinkább elöregedő hazai angolnaállomány, fogása ma már sok helyen, így a Körösök vidékén is ritkaságszámba megy.

Körösi angolna az 1990-es évekből (Fotó: Romvári György – forrás: khesz.hu)

A 15-20 éve még célzatosan is űzhető horgászatáról legendák szólnak. Sajátos védekezési technikája – tekergő, csavarodó mozdulatok –, síkos, nyálkás teste puszta kézzel történő megfoghatatlansága, haltartóból, bilincsről történő hihetetlen szabadulásai nem alaptalanul tették a régi horgászkalandok ikonikus halfajává.

Horgászkészséggel történő fogását a hazai jogszabályok jelenleg engedélyezik, tilalmi idő, méret- és darabszám korlátozás nem vonatkozik a fajra. A hazai állomány kímélete a mesterséges szaporítás kérdésének megoldása nélkül pusztán időhúzásnak tűnhetne a faj fennmaradására nézve, mégis fontos lenne, mert a hazai halfauna rendkívül egyedi és különleges tagjaként jó volna, ha minél tovább vizeink lakója maradhatna.

Megosztás:

Címke: , , ,

Vélemény, hozzászólás?