Rehab Critical Mass: A fogyatékkal élők igényeire hívják fel a figyelmet

2017. szeptember 29. 06:45 | behir.hu

Negyedik alkalommal rendezik meg szombaton a Rehab Critical Mass felvonulást és családi napot Budapesten, amelynek célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, valamint azokra a problémákra és hiányosságokra, amelyek haladéktalanul megoldást igényelnek.

Surányi Judit főszervező az MTI-nek elmondta, szombaton 10 órakor kezdődik a rendezvény a Szent István téren, ahol a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetségének szervezésében (FODISZ) kerekesszékes kosárlabdát, ülőröplabdát, vakfocit, paravívást, paraszkandert és rögbit próbálhatnak ki az érdeklődők.

A felvonulásra 15 órától gyülekezhetnek a résztvevők a Clark Ádám téren, ahonnan a Lánchídon és a Zrínyi utcán át vonulnak a Bazilikához. A téren 17 órától zenei- és kulturális programokkal, koncertekkel, és a rendezvényhez idén először csatlakozott, fogyatékossággal élők emberekből alakult Nemadomfel együttes előadásával várják a látogatókat. A 20 óráig tartó rendezvény, amelyet tavaly óta a Fővárosi Önkormányzat is kiemelten támogat, akadálymentes, család- és állatbarát - közölte a főszervező. Hozzátette: a felvonuláson évente 4-5 ezren szoktak részt venni.

A Rehab Critical Mass világszerte az első olyan rendezvény, amely nem csak egyfajta fogyatékosságra koncentrál, hanem "összfogyatékos" szinten hívja fel a figyelmet az érintettekre és problémáikra - emelte ki Surányi Judit.

Elmondta azt is, hogy a mozgalom társadalmi összefogást szorgalmaz a fogyatékossággal élő emberek életminőségének, önállóságának és öngondoskodásának javításáért. Véleményük szerint sürgős intézkedésekre van szükség az akadálymentesítés, az integráció, az oktatás, a foglalkoztatás, az önálló életvitel területén, valamint erősíteni kellene a fogyatékossággal élők emberekkel foglalkozó szakemberek megbecsülését is. A problémákra az "Elvárjuk" című kiáltványukban is szeretnék felhívni a figyelmet, amely elérhető a http://rehabcriticalmass.hu/elvarjuk/ oldalon.

Egy korábbi felmérés szerint Magyarországon jelenleg 457 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, családtagjaikat, ismerőseiket is hozzászámolva mintegy 1,8 millió embert érint közvetlenül a fogyatékossággal élők helyzete.

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL