Szereposztás – Hajtmann Idikó dalai alapján a Közönség szerepet oszt a Sorsfonó Társulatnak

Hajtmann Idikó dalai alapján a Közönség szerepet oszt a Sorsfonó Társulatnak.

Ildikó a playback színházunknak már elmesélte örömét, megosztotta kétségét, hitvallását, érzéseit. Egyszer (2017. 02. 08. Lélekzet), egy egész előadást megtöltött történeteivel, melyek könnyet, meghatódottságot és tiszteletet hívott elő a közönségünkből, tanultunk tőle az elhivatottságról, a küzdésről, a szeretetről.

Ildikót legtöbben énekelni halljuk. Dalhangjára nekem az egész testem rezonál és különös kapcsolatot érzek ég és föld között, magamon keresztül. Átitatnak érzések, kikukucskálnak emlékek, vágyak, átjárnak hangulatok és felidéződnek történetek.

Ezen az estén szintén hallhatja Hajtmann Ildikót az, aki eljön. Valamint hallhatják egymás történeteit is, melyeket a dalok megidéznek. A dalokat így fűzzük össze közönségünk történeteivel, ez lesz a playback színház, a rögtönzés része az előadásnak.

Egyszeri, megismételhetetlen történetek ezek, életében csak egyszer láthatja az ember – akkor és ott, és nincs még egy lehetőség…

A legfontosabb számunkra, hogy minden esetben alázattal, méltósággal és tisztelettel kezeljük a mesélő történetét. Az előadás kapcsolatot teremt a közönség tagjai között, feltárják a bennünk lévő közös pontokat, megélhetjük egyetemességünket.

Szép találkozásokat kívánok a közönségünknek, magunknak, az ének- és a színházművészetnek!

Novák Magdolna

Jegy vásárolható a Csabagyöngye portáján 2017. november 8-tól minden nap 16.00 órától személyesen. Elővételben 1.000 Ft, helyszínen az előadás előtt 1.200 Ft

Dátum

2017 nov 15

Időpont

18:00 - 20:00

Költség

1000 Ft , 1200 Ft

Helyszín

Csabagyöngye Kulturális Központ
5600. Békéscsaba Széchenyi u. 4.
Top

Login


Create an Account!
Forgot Password?

Create an Account!


Username
Want to Login?

Forgot Password?