Pörköltölő: három nap a szórakozás, evés, ivás jegyében

2016. szeptember 14. 13:56 | Horváth Szabolcs

Pénteken kezdődik a Nagy Csabai Házipálinka- kóstoló és Pörköltölő. A digitális fesztiválon három napon keresztül a legjobb kereskedelmi forgalomban nem kapható pálinkák, a gasztronómia, és a legismertebb hazai fellépők, együttesek lesznek főszerepben. 

A legfinomabb, legtisztább gyümölcspárlatok mellett nagy hangsúlyt kap majd a gasztronómia. A három napon, háromféle pörkölt rotyog majd az üstökben. Az ételeket pedig szakértő zsűri bírálja majd el. Az elnök Prohászka Béla olimpiai bajnok Venesz díjas mesterszakács lesz.

- A versenyző csapatok készítik az ételeket, amelyek biztosan gyönyörűek is lesznek, de azt nem látjuk sajnos. Mi csak a pörkölttel találkozunk, az alapján mondunk majd véleményt és díjazzuk a legjobbakat - mondta Prohászka Béla.

A szervezők hangsúlyozták, a legjobb hazai házipálinkákat kiválogatni és felsorakoztatni nehéz feladat volt, amit komoly és összetett kutató munka előzött meg.

- Az ország több részéből származó gyümölcsből, illetve tájegységen, gyümölcs fajtától függően találtunk pálinkákat. Több, mint 30 fajtát választottunk ki. Egy nagyon komoly szakmai zsűri válogatta őket- mondta Fabulya Attila a rendezvény pálinka szakmai tanácsadója. 

A fesztivál azért digitális mert saját applikációt készítettek rá a fejlesztők. A szerevezők a helyszínen ingyenes WIFI elérést biztosítanak, azért, hogy ezt minél többen használhassák. A koccintsunk.hu segítségével többek között azt is tudni fogják, melyik ismerősük van jelen a fesztiválon. Az applikáció segítségével arra is lesz lehetőség, ha valaki új emberekkel ismerkedne - nyilatkozta Kanalas Sándor a koccintsunk.hu vezető fejlesztője. 

A főszervező szerint a zenei gasztro fesztiválon igazi baráti, kerti party hangulat alakul majd ki, ahol mindenki kellemes környezetben, felszabadultan szórakozhat, jókat ehet és ihat.
- A magyar nóta rögtön délben megszólal és éjfélig kísér a zene. Különböző zenekarok lépnek fel. A teljesség igénye nélkül mondom, hogy föllép Charlie, a Magashegyi Underground, a Honeybeast, a Fish! - hallotuk Fülöp Zoltántól a Nagy Csabai Házipálinka- kóstoló és Pörköltölő főszervezőjétől. 

A szervezők több ezer vendéget várnak a házipálinka kóstolóra és pörköltölőre. A fesztivál pénteken kezdődik és egészen vasárnapig várja a folyékony hungarikum, a kulináris élvezetek és a minőségi zenei programok kedvelőit Békéscsabán a Csabaparkban.

 

 

További programok »

FEL