Polgármesterek hajtották a lovakat Kondoroson

2016. augusztus 15. 06:06 | Balázs Anett

Augusztus 13-án a Kondorosi Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület és a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény szervezésében Lovasnappal egybekötött Családi-Civil-Sportnap került megrendezésre a Sportpályán. 

A környék településeinek polgármesterei, vezető beosztású személyiségei gyűltek össze Kondoroson, hogy a város lovasnappal egybekötött családi és sport napján mutassák meg tudásukat, fogathajtásban. A vezetők tették mindezt úgy, hogy gyeplőtt ezelőtt nem sokat fogtak a kezükben, ám némi segítséggel igen jól teljesítették a pályát. A segédhajtókkal közösen, összesen tíz akadályt kellett érintésmentesen kikerülni, időre. 

A környéken nagy hagyománya van a lótartásnak, míg régen nagyrészt haszonállatként tartották a négylábúakat, manapság leginkább hobbi és a sport miatt tartanak lovakat. A lovasnap és a fogathajtó verseny célja a helyi lovasélet felfrissítése, hogy minél több fiatal kedvet kapjon a hátas állattal való foglalkozáshoz, valamint a fogathajtó sporthoz.

A házigazda, Kondoros város polgármestere a második helyen végzett. Elárulta, a versenyt megelőzően, egy helyi fogat tulajdonosához fordult segítségért, akivel a lókezelés, valamint a fogathajtás szabályait a biztonság kedvéért átismételték. 

– Kondoroson vagyunk, ahol a betyárság gyökere rejlik. A betyársághoz, valamint a vidéki életformához hozzátartozik a ló. A mai világban már a mezőgazdasági eszközök kiszorították a lótartást. Manapság teljes egészében a hobbi irányába ment el a lótartás – fogalmazott Ribárszki Péter.

Az izgalmasra sikeredett verseny első helyezését Glózik Klára, a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője nyerte el. A megmérettetésen elindult, Gajda Róbert kormánymegbízott is, aki Rosszcsont és Csavargó nevű lovakkal a 4. helyre futott be.

Ugyanezen a napon, pályára léptek póni, kettes, és négyes fogatok is, melyek legjobbjait szintén kupával, oklevéllel, na meg hatalmas tapssal díjazták a lovasnapon.

FEL