Pénteken is folytatódott a kampány

2016. szeptember 30. 20:11 | behir.hu

Pénteken is folytatódott az aláírásgyűjtés és a választópolgárok tájékoztatása a népszavazással kapcsolatban. Október 2-án dönthetnek az állampolgárok a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatos kérdésről. A politikai pártok a megye több pontján ismertették álláspontjukat a polgárokkal.

A Fidesz képviselői pénteken is folytatták a tájékoztatást a népszavazással kapcsolatban. A békési piacon Rácz Attila városi elnök emlékeztette az ott lakókat: fontos, hogy minél többen vegyenek részt az október másodikán rendezett referendumon.

Az elnök nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki kinyilvánítsa az akaratát, mert szerinte így Orbán Viktor sokkal hatásosabban tudja képviselni a nép akaratát az európai színtereken.

Az ellenzéki pártok aktivistái pedig az utolsó szórólapokat helyezték ki a gyulai lakótelepen.

Az Együtt és az MSZP képviselői már több hete kampányolnak az otthonmaradás mellett. Szerintük csak így érhető el, hogy a népszavazás érvénytelen legyen. Bod Tamás úgy véli fontosabb problémák is vannak a kvóta-referendumnál.

- A mi megítélésünk szerint a menekült kérdés az egy álprobléma, nem ezzel kellene foglalkoznia a politikának és a közembernek - fogalmazott Bod Tamás, az Együtt Gyulai Választókerület elnöke.

Hozzátette, kevesebb, mint 1294 hazájából menekülőt kellene ideiglenesen, ellenőrzött keretek között befogadni. Az Együtt ezt összeurópai ügyként valósítaná meg, miközben nagy hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy a menekültáradatot kiváltó okokat megszüntessék.

Október másodikán a 7.Tv-n is figyelemmel kísérhetik a megye eseményeit. Délután kettőtől óránként friss eredményekkel, élő bejelentkezésekkel várjuk a nézőket.

FEL