Péntek 13 - szerencsés vagy szerencsétlen nap?

2016. május 13. 04:10 | Fekete Kata

A világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája az, hogy ha 13-a péntekre esik, az szerencsétlenséget jelent. A babonások megnyugodhatnak: idén csak a mai napot kell túlélniük, nem esik többször 13-a péntekre, holott van olyan év, amikor ez háromszor is megtörténik. A rossz péntek eredetét a legendák olyan régmúlt eseményekre vezetik vissza, mint Jézus keresztre feszítése, a templomos lovagok rendjének felszámolása, sőt, az özönvíz, vagy a kiűzetés a Paradicsomból.  A pénteknek az sem keltette jó hírét, hogy ez volt a hóhérok napja, a kivégzéseket egészen a 19. századig pénteken hajtották végre egész Európában. Vélhetően ezért esett péntekre a templomosok kivégzése is, az pedig, hogy éppen 13.-a volt, duplán szerencsétlennek számított. A 13-as szám szintén a Bibliára vezethető vissza: az utolsó vacsorán Júdás 13.-ként ült az asztalhoz, és ő hozta a szerencsétlenséget.

 

Ma ne fogjon semmibe!

A néphit szerint péntek 13-án semmilyen új dologba nem szabad fogni, mert az csak balul sülhet el. A néphiedelem szerint nem szabad kenyeret sütni és mosni sem ajánlatos. Viszont, ha esik az eső, érdemes otthon hagyni az esernyőt, mert pár csepp lemossa rólunk az átkot. 

Az USA-ban a felhőkarcolók 80 százalékában nincs 13. emelet, a kórházakban nincs 13-as szoba, és a repülőtereken is ritka a 13-as kapu, és sok helyen nincs 13-as számú busz. A magyar szállodákban is jellemző, hogy kihagyják a tizenhármas szobaszámot. Leginkább hagyománytiszteletből teszik, ugyanis ahol van 13-as szoba, az semennyivel nem mutat kisebb kihasználtságot, mint a többi.

 

A babonás emberek vonzzák a bajt

Richard Wiseman, az angol University of Hertfordshire pszichológusa 2068 embert kérdezett a 13-as számhoz fűződő gondolataikról. A válaszadók negyede a 13-ról azonnal a balszerencsére asszociált. "A babonás emberek ezen a napon idegesebbek, ezért könnyebben éri őket baleset" - magyarázta a kutató, hogy miért önmagát beteljesítő ez a félelem.

 

Van, akinek szerencsés a 13

A 13-as számot nem tekintették mindig szerencsétlennek- ellenkezőleg, az ősi kínai és egyiptomi civilizációban szerencsésnek gondolták. Az Egyesült Államok egyik megalapítója, Benjamin Franklin sem volt babonás: 13 erényből állított össze listát, amelyekre szerinte törekedni kell. Ezen kívül sok amerikai és angol futballista valamint olimpiai bajnok nyert fontos versenyeket és meccseket a 13-as számot viselve mezükön.

További programok »

FEL