Pengét akartak megitatni egy 13 éves iskolással a társai

2017. november 29. 16:51 | behir.hu

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 15 éves békéscsabai és egy 14 éves békési fiúval szemben, akik összetört pengét akartak itatni 13 éves társukkal - tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Főügyészség.

A fiatalkorú vádlottak és a gyermekkorú sértett a 2016/2017-es tanévben egy osztályba jártak, egy békéscsabai általános iskola 7. osztályos tanulói voltak. A vádlottak gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkeztek, rossz magaviseletűek voltak, míg a sértett jó tanulmányi átlagú és jó magaviseletű diák volt. A tanévben többször előfordult, hogy a vádlottak különböző módokon zaklatták a sértettet, így például eldugták az ivópalackját vagy abba nagy mennyiségű citrompótlót tettek, illetőleg az I. rendű vádlott több alkalommal megpofozta és megrúgta a sértettet, azonban a gyermekkorú sértett és törvényes képviselője a konfliktusok elkerülése érdekében nem tettek feljelentést.

Az I. rendű vádlott 2017. április 19-én – a II. rendű vádlottal történt előzetes megbeszélés alapján – egy  borotvapengét hozott magával az iskolába, amelyet több darabra törtek, és a penge felét, illetőleg egy negyed darab éles pengedarabot az utolsó órán észrevétlenül a sértett műanyag ivópalackjába tettek, amelyben ekkor tea volt. Csak a véletlenen múlott, hogy a sértett az óra után nem ivott bele a pengedarabokat tartalmazó ivópalackba, hanem hazament. Otthon az édesanyja vette észre a pengedarabokat, amikor a sértett ivópalackját kiöblítette.

A rendkívül vékony, éles, hegyes pengedarabok szájba vételkor, lenyeléskor a szájban, a garatban és a nyelőcsőben jelentős érsérüléseket, mély, vágott, szúrt lágysérüléseket okozhatnak. Ezek a 8 napon túl gyógyuló sérülések a sértett részére az átlagost jóval meghaladó fájdalmat okoztak volna.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a fiatalkorú vádlottakat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A járási ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, azzal, hogy a vádlottak a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt állnak. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.

 

 

 

További programok »

FEL