Párválasztás, szerelem, házasság – a tánc nyelvén

2016. november 14. 16:17 | Zsíros András

Párválasztás, szerelem, házasság és a háború, ami beleszól a boldogságba. A népi falusi világ életébe, romantikus szépségébe és fájdalmas nehézségeibe kalauzolja el a nézőt a Balassi Táncegyüttes legújabb táncjátéka, az Ádámok és Évák. A minősítő műsort először a békéscsabai közönség láthatta szombaton, a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Egy igaznak induló szerelem bontakozik ki a színpadon a Balassi Táncegyüttes most bemutatott műsorában, amiben keveredik a tánc és a színház.

Legalább négy különböző tájegység, a Küküllő-vidéki Magyarózd, a nyírségi Bundásbokor és Bököny, valamint a felvidéki Zsére falujának táncait vonultatták fel a szereplők. A díszlet egyetlen eleme az almafa volt, aminek Ádám és Éva történetén túl a magyar népi kultúrában is gazdag a szimbólumvilága.

A darab alapötletét az adta, hogy a szerző szerint a párkereséssel kapcsolatban ma sokszor gondolunk a régi paraszti világ kultúrájára úgy, mint ami sokkal irányítottabb volt, hiszen egy falu zárt közössége gyakran előre meghatározta, kinek kivel kell majd leélnie az életét. Az előadás rendező-koreográfusa célja pedig éppen az volt, hogy rávilágítson, bizony ez sem jelenthetett minden esetben könnyebbséget.

– A szerelem és az akarat régen sem mindig egyezett, illetve a különböző nagyvilági események jelentősen befolyásolták egy-egy kapcsolat sorsát, így abban az időben sem volt könnyű a párválasztás, a szerelem – fogalmazott ifj. Mlinár Pál, a Balassi Táncegyüttes művészeti vezetője.

A darab szereplői az érzelmek széles skálát jelenítették meg a táncok nyelvén, míg végül az alma az Ádámok és Évák beteljesült boldogságának szimbólumává vált a színpadon.

 

További programok »

FEL