Páros színházi siker - Átadták a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést

2016. október 14. 17:34 | behir.hu

2016-ban Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina, kapta a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést. A Békéscsabai Jókai Színház két színművésze több mint öt éve segíti és támogatja a város hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiataljait.

Az Angyalok szárnyalása elnevezésű rendezvényt 2010-ben hívták életre. Azóta minden évben a karácsony előtti időszakban lépnek színpadra a Jókai színház művészei és a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fiataljai. A két színművész közösen indította útjára a rendezvény, ami nemcsak egy rendhagyó előadást jelent, hanem egy hónapokig tartó próbafolyamatot, amivel folyamatos programot adnak a fiataloknak, és ezzel is segítik rehabilitációjukat.

- Amikor vége van a gálának, rögtön az az első kérdés, hogy „Ugye lesz jövőre is, Kriszta? Mert annyira szeretjük.” Ez szerintem mindannyiunknak fontos, mi nagyon sokat kapunk abból a próbafolyamatból, amit velük töltünk a novembert megelőző próbafolyamatokban és ez mindannyiunknak feltöltődés – hangsúlyozta Tarsoly Krisztina.

Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina áldozatos munkájának köszönhető, hogy rendszeressé vált a Békéscsabai Jókai Színházban a jelelt és a narrált előadás, így a siketek, valamint a vakok és gyengénlátók is komoly színházi élménnyel gazdagodhatnak. 

- Az biztos, hogy egy lélekápolás, a szeret a kifejezése. Azt, amit az ember örömmel és ösztönösen csinál, az mindenkinek jól esik, hogyha megsimogatják a lelkét és elismerik. Ha ez ilyen formában van, az fantasztikus, az meg, hogy a Garabonciáson, az meg őrület. Nagyon köszönjük, ez egy szívbemarkoló örömpillanat – fogalmazott Komáromi Anett.

A megyeszékhely önkormányzata 2007-ben döntött arról, hogy díjat alapít és elismeri a fiatalokért végzett munkát. A közgyűlés júniusi ülésén döntött arról, hogy ebben az esztendőben a teátrum két színművésze kapja az elismerést. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a városi sportcsarnokban köszöntötte a díjazottakat.

- Békéscsaba akkor izgalmas és színes város, hogyha a fiatalok jól érzik magukat. Ahhoz, hogy ők jól érezzék magukat, nagyon sokaknak kell dolgozni. Békéscsabán sokan tesznek ezért, éppen ezért fontos, hogy a város közgyűlése elismerést adjon minden évben azoknak, akik Békéscsaba ifjúságáért munkálkodnak,  figyelemfelhívó eseményeket szerveznek vagy éppen önzetlenül segítenek az ifjúsági programokban – szögezte le Szarvas Péter polgármester.

A kitüntetést 2011 óra már a garabonciás hét utolsó napján adják át, hogy a középiskolások együtt ünnepelhessék a díjazottakat.
 

FEL