Pályázati felhívás szociális célú segítő tevékenységek támogatására

2016. május 1. 14:40 | Mikóczy Erika

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a szociális célú segítő tevékenységek 2016. évi támogatásának elnyerésére (Pályázati azonosító: E/SZOC/2016).

 

A pályázat célja: Az állampolgárok és közösségek szociális célú tevékenységének támogatása

 

Pályázhat: Minden Békéscsabán működő közösség, csoport, egyesület, alapítvány, intézmény, egyén. Egy szervezet, közösség csak egy pályázatot nyújthat be!

 

Támogatás kérhető az alábbi témakörökben:

  1. A szociális területen végzett tevékenységek.
  2. Szociálisan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok számára szervezendő rendezvények, akciók.

 

A támogatás elnyerésének módja és feltételei:

  1. A pályázat elnyerésénél elsőbbséget élveznek a városi közösségek.
  2. A pályázó fogalmazza meg a tervezett tevékenység célját, megvalósításának módját, részletes költségvetését.
  3. A támogatás segélyezéshez nem vehető igénybe.
  4. A támogatás nyújtása utólagos elszámolás melletti előfinanszírozás formájában történik.

 

A pályázóval szemben támasztott jogszabályi feltételek:

  • Az önkormányzati támogatások nyújtásáról szóló 24/2013. (X. 4.) önkormányzati rendelet értelmében a szervezetek közül kizárólag a nyilvántartásba vett, jogi személyiséggel bíró szervezetek pályázhatnak. Nyilvántartásba nem vett szervezetek csak ún. pénzügyi lebonyolító szervezeten keresztül nyújthatnak be pályázatot (ebben az esetben a támogatási szerződést az önkormányzat a pénzügyi lebonyolítóval köti.)
  • Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. §-ára figyelemmel a pályázónak a pályázati adatlapon nyilatkoznia kell, hogy megfelel a hatályos jogszabályokban meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, valamint a pályázat benyújtásakor nincs esedékessé vált, és meg nem fizetett adótartozása, valamint járulék-, illeték- és vámtartozása.
  • Amennyiben szervezet pályázik, képviselőjének nyilatkoznia kell, hogy az Áht. 50. §-ának megfelelően átlátható szervezetnek minősül.
  • Nem részesülhet támogatásban a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) 6. § (1) bekezdésében meghatározott személy, illetőleg szervezet (összeférhetetlenség).
  • A pályázó a pályázat benyújtásakor, illetőleg – a pályázati beszámoló elfogadásáig bezárólag – az érintettséget megalapozó körülmény beálltától számított 8 munkanapon belül nyilatkozni köteles, hogy fennáll-e a Knyt. 8. §-ában meghatározott érintettség.
  • Civil szervezettel mint támogatottal a támogató kizárólag akkor köt szerződést, ha a pályázó az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 28–30. §-ában előírt beszámoló-készítési, valamint letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségének a 2014. év vonatkozásában a szerződéskötésig a jogszabályokban meghatározott módon eleget tesz.

 

A pályázat benyújtásának határideje:       2016. május 31.

 

Pályázatot kizárólag az erre a célra rendszeresített pályázati adatlapon lehet benyújtani, amely elérhető Békéscsaba honlapján ide kattintva, a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályán, 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. fsz. 10. sz. irodában.

A pályázatokat Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága nevére, 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. II. emelet 20. sz. (Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztálya) alatti címre kell beküldeni.

A borítékra és minden, a pályázattal kapcsolatos beadványra szíveskedjenek feltüntetni a pályázati azonosítót: E/SZOC/2016.

 

Elbírálás: 2016. június 15.

A pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Bizottság, alapítványok esetén Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése bírálja el. A nyertes pályázókkal az önkormányzat támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés aláírására akkor kerül sor, ha a támogatott a pályázati csomag részét képező Meghatalmazás beszedési megbízás alkalmazására formanyomtatványt minden pénzforgalmi jelzőszámla vonatkozásában a számlavezető pénzintézettel nyilvántartásba veteti. (A nyomtatványt a pályázati adatlappal együtt nem, csak a szerződéskötéskor kell benyújtani.)

 

A 2016. évi támogatás felhasználásáról 2017. március 31-ig kell elszámolni.

 

Minden olyan pályázó, amely nem a támogatási szerződésben meghatározott célra használja fel az elnyert összeget, vagy a pénzügyi elszámolása hiányos, illetve késve érkezik, vagy nem számol el, a Szociális és Egészségügyi Bizottság által meghirdetésre kerülő pályázati lehetőségből 1 évre automatikusan kizárásra kerül.

 

FEL