Pályaválasztási vásár a jó döntés érdekében

2017. november 3. 11:19 | Szabó Rita

Kötetlen beszélgetésekkel, előadásokkal és bemutatókkal is várják a pályaválasztás előtt álló diákokat és az álláskeresőket az idei pályaválasztási vásáron. A CsabaParkban november 8-án és 9-én több mint negyven Békés megyei munkáltató és számos iskola lesz jelen.

A Békés Megyei Kormányhivatal idén is megrendezi a Pályaválasztási Vásárt, amelyet közel 20 éve minden évben megtartanak. Az esemény legfontosabb célja, hogy olyan információt nyújtsanak közvetlen és kötetlen módon a diákoknak és álláskeresőknek, amellyel segíthetik a pályaválasztást.

Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztonsági és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője kiemelte, két fő célcsoportja lesz a rendezvénynek.

- Egyrészt várjuk az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjait, akik a szakmaválasztás előtt állnak, másrészt pedig a gimnáziumok, illetve a szakközépiskolák végzős tanulóira számítunk. Rajtuk kívül természetesen a pályaválasztás, pályakorrekció előtt álló álláskeresőknek és munkanélkülieknek is hasznos lehet a rendezvény - tette hozzá a főosztályvezető.

A vásáron jelen lesz negyvenhat megyei munkáltató, számos közép- és felsőfokú végzettséget adó iskola, emellett a hon- és rendvédelmi szervek, valamint a közigazgatási szervek is bemutatkoznak. Dr. Rákóczi Attila, a kormányhivatal főigazgatója elmondta, több szempontból is meghatározó rendezvény a pályaválasztási vásár.

- A Békés Megyei Kormányhivatalnak rendkívül fontos az, hogy a megye hosszútávon is egy élhető megyévé váljon és felemelkedjen. Ennek nagyon fontos része, hogy a lakosság száma ne csökkenjen, sőt, a fiatalok is megtalálják a számításukat a megyében és ne kelljen elmenniük az ország másik pontjára, hogy biztosítsák a megélhetésüket. Ehhez kapcsolódik az is, hogy munkahelyet tudjunk teremteni. A kormányhivatal fontos szerepet vállal abban, hogy összehozza az ebben érintett szervezeteket, és így találkozhatnak egymással - emelte ki a kormányhivatal főigazgatója.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nemcsak a pályaválasztási vásáron nyújtanak segítséget a pályaorientáció kapcsán, hanem az októbertől decemberig tartó kiemelt időszakban, többek között számos üzemlátogatást is szerveznek az érintetteknek.

 

 

 

További programok »

Oktatás

Együttműködést írt alá a MÁV és a BSZC

Április 18-án, a logisztika napja alkalmából, az ipar és oktatás közti szorosabb együttműködés érdekében tartottak konferenciát a BSZC központi épületében. A nap folyamán a MÁV-Szolgáltató Központ Zrt. és a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum együttműködési megállapodást kötött, amely révén új szakágak jelennek meg az iskolákban.
2024. április 18. 18:03
FEL