Öt év alatt több mint felére csökkent a tűzesetek száma

2017. február 10. 13:13 | Varga Diána

Az egységes katasztrófavédelem 2012-es létrehozása óta 2016-ra mintegy 53 százalékkal csökkent a tűzesetek száma Magyarországon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője az elmúlt évet értékelő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Góra Zoltán főigazgató szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt öt évben 94 százalékkal nőtt a szervezet által elvégzett tűzvédelmi ellenőrzések száma. Jelentős volt tavaly a szabadtéri tüzek számának visszaesése: míg 2015-ben 7816 ilyen eset volt, addig az elmúlt évben 4592, ami 41 százalékos csökkenést jelent - tette hozzá a tűzoltó vezérőrnagy. Elmondta: 2016-ban a fő célkitűzések közé tartozott a tűzmegelőzés erősítése, az önkéntes tűzoltó- és mentőszervezetek támogatása, a kéményseprő szolgáltatás bevezetése, új gépjárműfecskendők üzembe állítása, valamint a veszélyes anyagok szállításáról szóló uniós irányelvek alkalmazása. Hozzátette, hogy az elmúlt évben jelentős eredményeket értek el: 2015-höz képest 17 százalékkal kevesebb tűzeset történt és 2 százalékkal kevesebb műszaki mentést hajtottak végre. Kitért arra, hogy beváltotta a reményeket az önkéntesek támogatása is: már 556 önkéntes tűzoltó-egyesülettel működnek együtt és ezek közül 39 szerezte meg az önálló beavatkozáshoz szükséges jogosítványt. Tavaly 15-tel bővült ezek száma.

Góra Zoltán arról is beszámolt: igen népszerű a diákok körében az érettségi megszerzéséhez szükséges közösségi szolgálat az OKF keretében. Ezen a területen a 2015-ös adatokhoz képest 66 százalékos növekedést tapasztaltak. Ugyancsak eredményesen működnek együtt az önkéntes mentőszervezetekkel. Ezekben 981 településen 18 ezer ember teljesít szolgálatot és kétszáz alkalommal segítették tavaly a katasztrófavédelem munkáját.

A főigazgató közlése szerint az ellenőrzések nyomán a 2012-es adatokhoz viszonyítva 5 százalékkal csökkent a szabálytalan veszélyes közúti szállítmányok száma. A vízi szállítás esetében 22 százalékos, a vasúton pedig 6 százalékos csökkentés tapasztalható. Hangsúlyozta, hogy uniós támogatás nyomán 108 hazai gyártású tűzoltóautó üzembe állítására nyílt lehetőség. Ezek közül 36-ot adtak át tavaly, az idén pedig további 54 szolgálatba állítását tervezik - sorolta. A szervezet 800 ezer hektáron végzett szúnyogirtást, illetve új feladatként 17 megye csaknem 2500 településén látják el a kéményseprőipari szolgáltatást - mondta Góra Zoltán.

Forrás: MTI

FEL