Összbírói értekezlet: Gyors és megalapozott ítélkezés Gyulán

2017. május 20. 07:15 | Kovács Dávid

A büntető perek kétharmada fél éven beül, 90 százaléka pedig egy éven belül befejeződik a Gyulai Törvényszéken – hangsúlyozta a Gyulai Törvényszék elnöke az évértékelő összbírói értekezleten. Dr. Bagdi Árpád kiemelte, nemcsak az a fontos, hogy gyorsan hozzanak ítéletet, hanem az is, hogy ezek a döntések megalapozottak legyenek.

Az összbírói értekezleten részt vett dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke, valamint dr. Hámori Attila, az Országos Bírói Tanács tagja, illetve dr. Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár is.

Az összbírói értekezleten dr. Bagdi Árpád, a Gyulai Törvényszék elnöke bemutatta a Békés megyei bíróságok elmúlt évi munkáját, az eredményeket, valamint ismertette a célokat. Az OBH elnökének stratégiai célkitűzései mentén vázolta a saját pályázati célok megvalósítását. A bíróságok ítélkezési munkájával kapcsolatban ismertette az ügyforgalmi adatokat. Rámutatott arra, hogy az országos ügyérkezés 3 százaléka érkezett a Gyulai Törvényszékre, és az országban befejezett összes ügy 3 százalékát is a Békés megyei bíróságokon fejezték be. Ennek köszönhetően sikerült megtartani a kiváló ügyforgalmi eredményeket a folyamatban maradt ügyek számának tekintetében.

Dr. Bagdi Árpád kiemelte, hogy az időszerűségi mutatók  74,3 százaléka 6 hónapon belül, míg 93,1 százaléka egy éven belül befejeződik a járásbírósági ügyek vonatkozásában. Ennél még kedvezőbb a másodfokú ügyek időszerűsége, hiszen 84,2 százalékuk hat hónapon belül, 99,3 százalékuk pedig egy éven belül befejeződik. 2016 végén összesen 24 darab két éven túli ügy volt a Békés megyei bíróságokon, amely szintén egyedülálló.

Az időszerűség mellett a megalapozottsági mutatók is figyelemre méltóak: az első fokon jogerőre emelkedett határozatok száma mindkét ügyszakban igen magas. Tájékoztatójában kitért arra, hogy a szabálysértési ügyszakban a regionális szabálysértési bíróságok kialakítása fokozatosan megtörtént, így 2017. január 1-jétől az átváltoztatás iránti ügyekben a Gyulai Járásbíróság rendelkezik illetékességgel. A tömeges bevándorlással kapcsolatos letéti ügyekből a Gyulai Járásbíróságra 1439 érkezett, és 2016 nyarára mindegyik befejeződött.

 

Megújulnak a megye bírósági épületei

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének felkérésére a Gyulai Törvényszék készíti el az új eljárási törvények hatályba lépésével összefüggésben szükségessé váló nyomtatványokat. Ennek érdekében a törvényszéken Nyomtatvány munkacsoport alakult dr. Csepregi-Matus Éva, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettesének vezetésével.

A megyében található bírósági épületek jelentős fenntartási és állagmegóvási költséggel járnak, ezért a törvényszék folyamatosan figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket is. Az Országos Bírósági Hivatal pályázat sikeres volt, így a Wagner Gyula Tervben és a Jablonszky Ferenc Programban számos korszerűsítési, illetve felújítási munka is megvalósult az épületekben.

Diagramok szemléltették az országos programok Békés megyei sikerességét is, így például a Nyitott bíróság programban mintegy kétezren vettek részt 2016-ban. Végül a 2017-es célok ismertetésével zárult a tájékoztató, melyek között szerepel az elért ügyforgalmi eredmények megtartása, a képzési rendszer fejlesztése és az új eljárási törvényekre való felkészülés.

A tájékoztató után dr. Hámori Attila szólalt fel, aki az Országos Bírói Tanács tagjaként kiemelte a Gyulai Törvényszék kiváló eredményeit mind az időszerűségi, mind a hatékonysági mutatók terén, majd bemutatta az Országos Bírói Tanács 2016-os munkáját. Így például említést tett a bírói állásokra kiírt pályázatokhoz kapcsolódó ajánlás felülvizsgálatáról, valamint az Etikai Kódex rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazásáról. Beszédét követően a 15 éves kiváló bírósági szolgálatért három bírónak adott át elismerést.

 

Elismerés a gyulai bíráknak

Dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke elismerően szólt a Békés megyei bíróságok ítélkezési tevékenységéről, a törvényszéken kialakult hagyományokról, majd a Gyulai Törvényszék bíráinak lelkiismeretes és példamutató munkáját méltatta. Kiemelte a bíróságok közötti szakmai együttműködés fontosságát, illetve az oktatási koncepció megújítását is.

Végül dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője tolmácsolta az összbírói értekezlet résztvevői felé dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökének köszöntő gondolatait, majd elismeréseket adott át.

A rendezvény zárásaként dr. Bagdi Árpád Gyula az idei évben első alkalommal adta át a Novák Kamill-emlékérmet. Az elismerésre – a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának javaslata alapján - Szabóné Győri Erzsébet nyugalmazott igazságügyi alkalmazott és dr. Wlassits Gábor nyugalmazott tanácselnök kiemelkedő színvonalú munkája, példamutató szorgalma és kiváló emberi értékei alapján vált méltóvá.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Gyula

Erkel Ferenc Kamarazenekar rendhagyó énekóra

A biatorbágyi Erkel Ferenc Kamarazenekar rendhagyó énekórát tart álalános iskolások számára április 17-én 12 órakor Gyulán, az Erkel Ferenc Emlékházban. A program a felnőttek számára is sok érdekességet kínál; korlátozott számban- belépőjeggyel - bárki részt vehet az eseményen.
2024. április 12. 23:00
FEL