Ősi világ romjai keringhetnek a Mars pályáján

Tudósok egy csoportja bizonyítékot talált arra, hogy a Marssal azonos pályán keringő, úgynevezett trójai aszteroidák valaha egy ősi, mára teljesen elpusztult égitest maradványai lehetnek. Egy most megjelent tanulmány szerint e kisbolygók ugyanolyan anyagból épülnek fel, és vélhetően egy kisebb planétából szakadhattak ki még évmilliárdokkal ezelőtt.

Az úgynevezett trójai kisbolygók valamely nagybolygóval azonos pályán keringenek, de a Naptól nézve a kérdéses bolygó előtt vagy mögött 60 fokkal haladnak. Eddig a legtöbb ilyen égitestet a Jupiterrel azonos pályán találták (összesen hatezret), de a Neptunusz és a Mars esetében is azonosítottak már trójai kisbolygót.

A vörös bolygó pályáján összesen kilenc trójai égitestet találtak eddig a tudósok. Ezek közül a legnagyobb 2 kilométer, a legkisebb 0,5 kilométer átmérőjű – írja a Daily Mail.

Ősi kozmikus katasztrófa a Naprendszer belső vidékén

Egy új kutatás keretében egy nemzetközi csillagászcsoport tagjai a chilei VLT-vel (Very large Telescope, azaz Nagyon Nagy Távcső) tanulmányozták a Mars trójai kisbolygóit. Azt találták, hogy az objektumok többsége ugyanolyan anyagból áll, mivel hasonló módon verik vissza a rájuk eső fényt. Ez az anyag az olivin, amelynek keletkezéséhez nagy nyomásra és magas hőmérsékletre van szükség.

Ebből kifolyólag a kutatók azt gyanítják, hogy az aszteroidák egykor egy „minibolygó” vagy bolygócsíra részei voltak, ám valamilyen kozmikus katasztrófa (nagy valószínűséggel egy becsapódás) még a Mars létrejötte előtt elpusztította az objektumot.

A tanulmányt a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című csillagászati szakfolyóiratban publikálták.

Megosztás:

Címke: , , ,