Orosháza térségéből érkezett a legtöbb kárbejelentés a hétvégi vihar után

2017. augusztus 10. 18:29 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Négy nappal a vasárnapi vihar után még mindig több százan dolgoztak az orosházi károk felszámolásán. A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője szerint Budapest és Püspökladány mellett Orosháza térségéből érkezett a legtöbb kárbejelentés a biztosítótársaságok felé a hétvégi vihar után. 

Szerdán kora délutánig 16 káreseményt orvosoltak a szakemberek Orosházán. A Dél-békési városra lecsapó vasárnapi vihar után még 9 esetben kellett intézkedniük a katasztrófavédelem munkatársainak a helyszíneken, a nagy magasság miatt azonban lassabban haladt a munka.

– Orosházán tovább folytatódik a kárfelszámolás. Az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkáját segítik a békéscsabai, a gyulai, a szarvasi, a hódmezővásárhelyi, illetve a szentesi hivatásos parancsnokságok szakemberei, illetve a megyei önkéntes tűzoltó egyesületek. A kárhelyszínen tartózkodik a megyei tűzoltósági felügyelő, aki a tevékenységeket koordinálja – tájékoztatott Baráth Ilona tűzoltó főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A szakemberek mellett az térség szinte minden településéről érkező önkéntesek is segítenek a romok, kidőlt fák és földre zuhant faágak eltakarításában a Dél-Békés Mentőcsoport koordinálásával.

 

 

– A mentőcsoport tagjai riasztást kaptak és azonnal a helyszínre érkeztünk kollégáinkkal. A katasztrófa óta folyamatosan jelen vagyunk a területen. Fölszámoljuk a különböző akadályokat, a kidőlt fákat hordjuk össze, takarítjuk a területet és végezzük el a szükséges tevékenységeket a tűzoltóság irányítása mellett – mondta el Puju János, a Dél-Békés Mentőcsoport önkéntese.

Az ítéletidőben személyi sérülés nem történt, de a közintézmények mellett 25-30 magáningatlanban is jelentős kár keletkezett. Idén Orosházát és környékét másodszor sújtotta jelentős vihar. Másfél hónappal ezelőtt is több családi házat rongált meg a jégeső. A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője szerint akkor is van lehetőségük kártérítésért folyamodni a tulajdonosoknak, ha az elmúlt hetekben nem fejezték be a helyreállítást és most újra rongálódott az ingatlan.

– Fényképekkel és más dokumentumokkal kell igazolni az ingatlan korábbi sérülését, valamint minél előbb jelezni kell a biztosítótársaságnak, hogy ismét bekövetkezett egy káresemény. Ilyenkor a szakérő kimegy a helyszínre és megállapítja a további teendőket, illetve azt, hogy milyen módon lehet helyre állítani az ingatlant – hangsúlyozta Gilyén Ágnes kommunikációs vezető.

A szakember szerint az a legfontosabb, hogy az ingatlan további károsodását megelőzzük – például a tető fóliázásával -, majd minél gyorsabban értesítsük a biztosítótársaságot. Gilyén Ágnes hozzátette: a gyors kárfelmérés érdekében célszerű megőrizni a kárszakértő kiérkezéséig az épületről lehullott törmeléket.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL