Orbán Viktor: „Nincs módunk középszerűnek lenni”

2017. február 10. 16:12 | Mikóczy Erika

A történelem fittyet hány a jóslatokra, „beint” a liberális politika prófétáinak, a globalistáknak és a liberálisoknak– mondta pénteken, tizenkilencedik évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban. A kormányfő arra is kitért: a magyar politikának 2017-ben öt súlyos kérdésre kell választ találnia, öt nagy támadást kell kivédenie, ezért 2017-ben „új nemzeti politikára lesz szükségünk”.

A 2016-os év a legkevésbé sem volt unalmas, és a 2017 még inkább érdekfeszítőnek ígérkezik. Volt és lesz izgalom, meglepetés, fejvakarás, homlokráncolás és szemeknek dörzsölése – kezdte tizenkilencedik évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.

 

A történelem fittyet hány a jóslatokra

A kormányfő kiemelte: a történelem fittyet hány a jóslatokra, a liberális politika prófétáinak, „beint” globalistáknak és liberálisoknak, (…) mindenkinek, aki azt hitte, tanította, terjesztette, hogy a globális, liberális világrend megváltoztathatatlan.

A történelem mi magunk vagyunk, mindannyiunk a húsvér valónkban, terveinkkel. Nem tűrjük, ha mások akarják helyettünk eldönteni, mi végre vagyunk a világon – mondta. Orbán Viktor külön kiemelte: bár az Egyesült Államok korábbi kormánya, Brüsszel és “ráadásul Berlin is kihirdette, hogy nem szabad megállítani a migránsokat, a magyar kormány azonban ellenállt, kerítést épített, megállította őket, megvédve ezzel Magyarországot és “mellékesen Európát is”.

“Az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni”, azokat “akik az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni” – fogalmazott.

 

A legsúlyosabb tétek forognak kockán

Mi, magyarok csak kapkodjuk a fejünket. Az eddigi udvarias világpolgárok, vezetők ma hazájuk megmentéséről, a nemzetükre törő fundamentalista migránsáradatról szónokolnak. Mi ütött beléjük? Innen nézve az ember azt gondolná, a jólét elvette az eszüket – folytatta beszédét a miniszterelnök.

A legsúlyosabb tétek forognak kockán, a nyugati népek úgy érzik, nemzedékekre eldőlhet mosta a sorsuk. Lesz-e joguk a saját kultúrájukhoz, meg tudják-e védeni az európai szellemi javakat, lesz-e joguk tanulni, gyarapodni, méltósággal megöregedni? Lesz-e félelem nélküli városi élet, biztonság? – sorolta.

 

A jövő árnyékot vet a jelenre az EU-ban

Az EU-ban a jövő most árnyékot vet a jelenre – hosszú és sötét árnyékot. Ezt ők mondják saját magukról, nem mi – szögezte le Orbán Viktor. Így folytatta: a hadállások 2016-ban éles kontúrral rajzolódnak ki. A nemzetek fellázadtak a globalisták ellen, a középosztály, a vezetők ellen. Az EU-ban ez azt jelenti, hogy a szuverén országok állnak szemben az unionistákkal, a kormányok a brüsszeli bürokratákkal – mondta.

Ma, 2017 elején a globalista politika urai maguk helyett a nemzeteket hibáztatják, nem adják fel hadállásaikat, a népakaratot elfojtják. Ha nem a liberálisok nyerik a választásokat, akkor azt mondják, hogy ott nincs demokrácia; nem csoda, ha az EU-ban a szelepek előbb-utóbb felmondják a szolgálatot, az emberek fellázadnak, szavazataikkal kiakolbólítják a liberális elitet. Így áll a világ 2017-ben, télvíz idején – sommázta a miniszterelnök.

 

A magyarok lázadtak fel elsőként

Mi már túl vagyunk a lázadásokon, a mostaniak hozzánk képest elsőbálozók. Az elsők között építettük fel rendszerünket a mi észjárásunkból, a mi ösztöneikből, ez a nemzeti együttműködés rendszere. Hazaküldtük az IMF-et, megadóztattuk a bankokat és felszámoltuk a devizahiteleket. Fellázadtunk a munkanélküliség ellen, amiről azt állították, a modern piacgazdaságban együtt kell vele élnünk. Eltelt hét év, és már 700 ezer új munkahelynél tartunk. Letörtük az energiaszolgáltatók, Brüsszel és az ellenzék akaratát. Brüsszel kijelentette, hogy a migránsokat nem szabad és nem lehet megállítani. Mi megvédtük Magyarországot és mellesleg Európát is, eldöntöttük, kit engedünk be és kit nem – sorolta.ű

 

Képesnek kell lenni saját országunkat fenntartani

Így folytatta: képesnek kell lennünk arra, hogy a saját országunkat mi tartsuk fönn, mi működtessük. Mindenkire szükségünk van, a szakmunkásbért emelni kell. Egy nemzet, egy ország vagyunk. „A holnap miatt nincs okunk idegeskedni, a családok talpra fognak állni és anyagilag is össze fogják szedni magukat” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: ha mindenki rendesen elvégzi a munkáját, betartjuk a törvényeket, nem lesz baj és minden évben mindenki előre léphet.

A magyarok jövője, ideértve a diákokét és a nyugdíjasokét is, erősödik, fejlődik. Nem ajándékba kaptuk, ezért mi dolgoztunk meg, mind a tízmilliónyian. Hamarosan elérjük a teljes foglalkoztatást. Személyesen el vagyok kötelezve amellett, hogy egy gyerek se nőjön fel úgy, hogy nem látja a szüleit dolgozni – jelentette ki a miniszterelnök.

Épp eleget szenvedtek a magyarok bizonytalan, tehetetlen, „böszme” vezetőktől, azoktól, akik mind azt magyarázták el, mit miért nem lehet. Az önsajnálat nagy istencsapása volt az országon, az volt a szocialista kormányzás kultúrája – magyarázta.

A miniszterelnök véleménye szerint a jó kormányzás úgy viszi el a célhoz az embereket, hogy amikor a nép eléri célját, azt gondolja, nem is volt szükség a vezetőkre. Legyen 2017 olyan év – folytatta – , amelynek végén azt érezzük, ment ez, mint a karikacsapás – tette hozzá.

 

Öt súlyos kérdés

Idén a magyar politikának öt súlyos kérdésre kell választ találnia, öt nagy támadást kell kivédenie, ezért 2017-ben új nemzeti politikára lesz szükségünk – mondta Orbán Viktor. Brüsszel meg akarja majd tiltani a rezsicsökkentést, „az országok független energiapolitkája helyett központi szabályozást akarnak, amivel elvennék a tagállamok ármegállapítási jogát”. A kérdés, hogy megvédjük-e a rezsicsökkentést?

A migránsok, hiába az elborzasztó tények, korlátlanul mozoghatnak Európában, amíg ügyüket el nem bírálják. A kérdés, hogy mi őrizetbe vegyük-e őket, amíg jogerős döntés nem születik róluk? – tette fel a kérdést.

A miniszterelnök kitért a nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitására is. Nálunk is gondot okoz, külföldi pénzzel akarják befolyásolni a politikát. Soros György szervezetei azon dolgoznak, hogy százezerszám szállítsák Európába a migránsokat – folytatta –, azon dolgoznak, hogy letérítsék a magyar országgyűlést az emberek által a népszavazáskor kijelölt útvonalról.

Brüsszel újabb és újabb gazdasági jogosítványokat akar magához venni a tagállamoktól, kérdés, hogy akarjuk-e, képesek leszünk-e nemzeti hatáskörben tartani az adópolitikát? Fel kell készülnünk arra is – folytatta a miniszterelnök –, hogy Brüsszel támadás alá veszi a munkahelyteremtő támogatásokat.

A miniszterelnök egy Márai Sándor-idézettel zárta évértékelőjét: „Nincs módunk középszerűnek lenni” – mondta.

 

Balog: a baj összehoz, a siker könnyen szétválaszt

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnöke mondott beszédet a kormányfő évértékelő beszéde előtt pénteken, a Várkert Bazárban.

Kifejtette: a magyar polgári közösséget 15-20 éve az hozta össze, hogy látták, nagy a baj. Kevésbé számított, milyennek akarják látni “az ígéret földjét”, a jövő Magyarországát, de látták, tapasztalták a fogságba ejtett országot, a csőd szélére jutott családokat, a kilátástalanságot. Ezért akarták a változást, és a baj összehozta őket, egymásra találtak fiatalok, idősek, polgárok, gazdaemberek, határon belüliek és kívüliek, írástudók és kétkezi munkások, édesanyák, tanárok, a gazdaság felelős szereplői.

Most siker van, előrejutás, teljesítmény, gyarapodás, befolyás – sorolta Balog Zoltán, aki szerint örök emberi törvény, hogy a baj összehoz, de a siker könnyen szétválaszt, még szembe is fordíthat másokat. A sikerből fakadó jólét irigységet, önzést is hozhat, aki sikeres, az még többet akar, sikerből, befolyásból, pozícióból, akár a másik rovására is – jegyezte meg.

Rámutatott: ezeknek az éveknek ez az egyik kihívása, amelyek elsősorban nem kormányzati döntések, hanem személyes döntések, személyes viselkedés, erkölcsi tartás, közösségi alapállás kérdése.

Mint mondta, e téren is számítanak a miniszterelnökre, annak a biztosítékát várják tőle, hogy sikereik a végén ne a kárukra, hanem a javukra és mások javára legyenek.

A helyszínen kivetítőn a “Magyarország erősödik” felirat volt olvasható, és nemzeti színű zászlókat állítottak fel. A Várkert Bazár terme teljesen megtelt, sokan állva hallgatták a kormányfő beszédét. A rendezvényen köszöntötték Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, feleségét és Mádl Dalmát, néhai Mádl Ferenc államfő feleségét.

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL