Önkormányzati választás – MSZP: A békéscsabai szervezet önállóan készül tovább

2019. július 17. 09:51 | behir

Az összellenzéki tárgyalások kudarcba fulladtak a szocialisták szerint, most önálló programmal készülnek, melyhez várják a csatlakozni kívánókat.

A békéscsabai Liberálisokhoz hasonlóan a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete is arról adott ki közleményt, hogy az ellenzéki összefogás nem jött létre. Felidézték, hogy a szocialisták helyi szervezete az összellenzéki tárgyalások egyik kezdeményezőjeként lépett fel Békéscsabán, ám a hónapokig tartó egyeztetések után a Jobbik elvi okokra hivatkozva visszalépett, megbonva ezzel a teljes összefogást. 

Mint írják, ezt követően a tárgyalóasztalnál helyet foglaló pártok egy része csak a saját érdekeivel, térnyerésével, jelöltjeinek pozíciójával kívánt foglalkozni, ebben az MSZP nem lehet partner.

"Bármely együttműködés csak érték- és program alapon működhet, konszenzussal hozott döntésekkel. A háttérben zajló mutyik méltatlanok bármely demokratikus erőhöz" – közölték, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetben a békéscsabai szocialisták nem tehetnek mást, mint hogy sok sikert kívánva mindenkinek, önállóan folytatják a programjuk kidolgozását. Ehhez várják a csatlakozni kívánó pártokat, civil szervezeteket, egyéneket. 

További programok »

FEL