Októberben nyit a felújított Veszely Csárda

2017. április 26. 18:10 | Busi Ottó

Nemrég kezdték a felújítási munkálatokat a régóta üresen álló csárdában. Az új tulajdonosoknak nagy terveik vannak, amelyek megvalósítására 260 millió forintot fordítanak. Ebből egy közel háromszáz férőhelyes épületet alakítanak ki, ahová teraszt, borospincét, kerthelyiséget és parkolót építenek, de természetesen a konyha is kiemelt figyelmet kap.

Kopp Márton tulajdonostárs elmondta: a csárda konyhája a legmodernebb technológiával lesz felszerelve, ahol a hagyományos csárdaételek mellett a kor elvárásainak megfelelő kulináris élvezetekre vágyók is megtalálják számításaikat. Ennek megfelelően lett a mottójuk: „A hagyományokat őrizve, a jövőbe mutatva.”

A csárda ráadásul az élővíz csatornára is nagy hangsúlyt fektet, így a kulináris élvezetek mellett, természetközeli élmények is várnak a vendégekre. Az egyik terasz zárt lesz, így a vendégek egész évben gyönyörködhetnek a kilátásban.

A kivitelező elmondása alapján a csatorna közelsége miatt az épületet statikailag is erősíteni kell, de a felújítás rendben halad. Jelenleg a főfalak megerősítése zajlik, majd a későbbi borospince munkálatai következnek. Ezután a csárda belmagasságát növelik meg, amit az új épületrészek megépítése követ.

A felújítási munkákkal várhatóan ősszel végeznek és a tervek szerint a Veszely Csárda október elején nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Életmód

Ismét megrendezik a Háromváros Kerékpáros Fesztivált

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Háromváros Kerékpáros Fesztivált május utolsó hétvégéjén. A házigazda ezúttal Gyula városa lesz, de természetesen Békésen és Békéscsabán is számos izgalmas programmal várják a szervezők az érdeklődőket.
2024. április 11. 19:59
FEL