Nyomoz a főügyészség Simonka György ügyében

2016. december 9. 16:02 | behir.hu

Nyomozást folytat a Legfőbb Ügyészség Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyével összefüggésben

Ezt állítja Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke. Bod ugyanis feljelentést tett, amit az alábbi indoklással utasított el az ügyészség:

"A tartozás fedezetének elvonása büntette miatt 2016. november 14. napján a Legfelsőbb Ügyészségre eljuttatott és a Legfelsőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya által a Központi Nyomozó Főügyészségre megküldött feljelentésével kapcsolatban értesítem, hogy feljelentését - szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán - a központi Nyomozó Főügyészség költségvetési csalás büntette miatt a fenti számon már folyamatban lévő bűnügyben vizsgáljuk"

Bod az RTL Klubnak azt mondta, hogy az újságírókat, a közélet szereplőit sem a nyomozóhatóságok, sem a rendőrség, sem az ügyészség nem tájékoztatta arról, hogy nyomozás folyik  egy mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselő ellen. 

A Központi Nyomozó Főügyészség még júliusban tartott házkutatást Simonka György újkígyósi házánál, valamint felesége szüleinél. A Központi Nyomozó Főügyészség nem cáfolta értesülésünket, de Simonka tagadta, hogy lett volna házkutatás.

Sajtóközleményben reagált az utóbbi napok támadásaira Simonka György

Az a demokráciával való visszaélés, ha valakik mondvacsinált indokkal jelentenek fel másokat heti szinten.

Hetente jelentenek fel valami butasággal, majd az illetékesek megvizsgálják és pár hónap múlva megint kiderül, hogy alaptalannak bizonyult a feljelentés, és megszüntetik a vizsgálatot. Most is éppen hasonló történik. A „hivatásos feljelentő” Bod Tamás, az Együtt megyei elnöke a legutolsó feljelentésére kapott egy válaszlevelet, hogy elutasítják beadványát, mert ebben a témában már a pártja tett feljelentést, és ezt megvizsgálják. Úgy látszik, már ők sem tudják, hol tartanak. A napnál is világosabb, hogy ezt az egészet csak azért csinálják, hogy újra felmelegítsék az általuk kezdeményezett és kreált hazug ügyet.

Persze egyértelmű, hogy mindennek a háttérében politikai és gazdasági érdekek állnak, hiszen ők nem tudnak nyer-nyerben gondolkodni. Ők csak akkor érzik jól magukat, ha mindenkinél többet vihetnek el a közösből.

Miközben a demokráciában bárki bárkit feljelenthet. De ez a helyzet, amikor heti szinten tesznek feljelentést velem kapcsolatban mindenféle mondvacsinált butaságokkal, már a demokráciával való visszaélés – mindezt a politikai lejáratásom érdekében. Sajnos ebben a helyzetben én sem tehetek mást, minthogy feljelentést teszek rágalmazásért és hamis vádért.

Persze senki se szereti, ha folyamatosan támadják, főleg, ha a családját sem kímélik, de a rengeteg visszajelzés és biztatás, amely a körzetemből érkezik – hogy tartsak ki, mert szükség van a munkámra, és szükség van arra, hogy kiharcoljam a mezőkovácsházi és orosházi járásnak járó pénzeket még akkor is, ha az ellenérdekeltek mindent megragadnak annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák – megerősít.

Ezért mindenféleképpen harcolni fogok, hiszen az itt élők ezt várják tőlem.

FEL